Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Kiderült, kik a legjobb bűnmegelőző diákok

A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt végeredménye is kialakult 2019. május 19-én. A döntőben már két korosztályban mérkőztek meg a diákok. Hogy kik álltak a dobogóra, hamarosan kiderül frissülő cikkünkből!

Idén csaknem 15.000 diák vett részt a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt első megmérettetésén. A projekt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Belügyminisztérium támogatásával, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakmai partnerségével valósul meg. 

A DUE Médiahálózat és a BM összefogásának köszönhetően évről évre egyre több fiatal kap hasznos információkat, szerez új ismereteket a bűnmegelőzésről.  A bűnmegelőzési kvíz első, online fordulójának kitöltése során a 15.000 résztvevő fiatal hasznos tudás birtokába jutott azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeik és jogaik vannak, ha valamilyen veszély fenyegeti őket.

A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt második fordulóját és a döntőjét 2019. május 28-án rendeztük meg a 26. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretein belül. A rendezvényünkre 2.000 fiatalt vártunk szerte az országból.

A programnak a budapesti Akvárium Klub ad otthont. A helyszínen két korcsoportos bontásban mérhették össze a tudásukat. A fiatalabbak csoportjában a 14-18 év közöttiek, az idősebbek csoportjában a 19-22 év közöttiek versenyezhetnek az értékes fődíjakért.

A második fordulóba az 1000 legsikeresebb online teszt-kitöltő kapott meghívást. Ők a helyszínen már személyesen vehettek részt egy újabb kvíz kitöltésében. Így kerülhetnek a legjobbak a döntőbe.

Az ide bejutó 12 versenyző egy színpadi kvízjáték keretében versenghetett tovább. A két korosztály első helyezettjeinek egy-egy Huawei Mate 10 Pro mobiltelefon lett a jutalmuk, de a további helyezést elért játékosok is egy-egy okos eszközök boldog tulajdonosai lettek a játék végén.

A játékos kvíz többek között az erőszakos cselekményekre, a dizájner drogokra, a verekedésekre, a lopásokra és hasonló veszélyes helyzetekre hívta fel a fiatalok figyelmét.  Előfordulhatnak olyan szituációk, amelyekre nem minden esetben vagytok felkészülve. A diákok ugyanúgy lehetnek áldozatok vagy esetenként elkövetők is egy-egy kritikus helyzetben. A tesztsorozat olyan esetekre, lehetőségekre is felhívja a figyelmeteket, amik talán nem is fordulnak meg a fejetekben.

A kérdések kitérnek a tudatmódosító szerek hatásaira, a rongálások okozta károkra, a garázdaságokra, a vagyon elleni bűncselekményekre, de a szexuális zaklatások és az emberkereskedelem veszélyeiről, azok elhárításáról is hasznos és praktikus ismereteket lehet szerezni a népszerű kvízjáték során.

 

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság