Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Megvan a Versenykultúra Teszt győztese!

Egy igazán fair play verseny keretében véget ért a Nagy Diák Versenykultúra Teszt- versenyben az erő kvíze, melyet a GVH szakmai partnerségével készített a DUE Médiahálózat.

 A Gazdasági Versenyhivatal által támogatott Nagy Diák Versenykultúra Teszt döntője következett, itt Závodny Zoltán diadalmaskodott. A diósdi fiatalember egyszerre jár két egyetemre, jogot, illetve pénzügyet és számvitelt tanul. A 14 vizsgája közben beugrott az Akvárium Klubba, és ha már ott volt, 8 ezer indulóból meg is nyerte a gazdasági versenyt.

 

DUE Médiahálózat a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával hirdette meg a Nagy Diák Versenykultúra tesztet március 8-án. A 24 kérdésből álló online tesztet a versenykultúra témakörét járta körül részletesen. A kvíz első része olyan sokakat érintő témákkal foglalkozott, mint a megtévesztő-, tiltott reklámok. Ezek veszélyeinek mindannyian ki vagyunk téve, akárcsak a tisztességtelen webáruházak visszaéléseinek. Azok a fiatalok, akik vállalkoztak a teszt első fordulójának kitöltésére, hasznos tudással lehettek gazdagabbak ezekben a témákban.

A Nagy Diák Versenykultúra Teszt első fordulójában nyolcezer 14 és 24 év közötti fiatal vállalkozott a mintegy negyed órát igénybe vevő tesztkitöltésre. Az online tesztet két forduló követte, amit a 26. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretében rendezett meg a DUE Médiahálózat 2019. május 28-án Budapesten, az Akvárium Klubban.

A második fordulóba 1 000 fiatal kapott meghívást, hogy élőben mérjék össze tudásukat egy teszt kitöltésének segítségével. Ebből a fordulóból a 12 legjobb versenyző jutott tovább a délutáni döntőbe, ahol egy élő kvízműsor keretein belül versenghettek a legjobbak. Az első helyezett egy Samsung Galaxy S9+ telefon boldog tulajdonosaként távozhatott a Sajtófesztiválról.

A versenykultúra teszt kitöltése azért is érdekes és hasznos időtöltés, mivel a verseny már a mindennapi életünk része és a gazdaság mozgatórugója is egyben. Lehet, sokszor észre sem vesszük, de nap mint nap belekerülünk olyan különböző verseny szituációkba, melyeket okosan kell megoldani. A teszt sokat segített abban a fiataloknak, hogy egy-egy kritikus pillanatban hogyan alkalmazhatják a megszerzett tudásukat. Ha nem is sikerült minden kérdésre egyből válaszolni,  játék végére hasznos információkkal gazdagodtak a fiatalok a versenykultúra és a fogyasztóvédelem témájában, és tanácsokat kaptak, hogy hogyan állanak ki magukért akár vásárlóként, akár fogyasztóként a mindennapi életben.  

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság