Dueonline.hu

Új munkatárssal gazdagodott a DUE Iroda. Buliczka Tünde korábban újságíróként, rádiósként is dolgozott.

Mióta vagy kapcsolatban a médiával?

Valamikor nagyon-nagyon régen kezdtem el a betűkkel foglalkozni. Még csak óvodás voltam, amikor újságpapírra egy piros postaironnal másoltam át a betűket. Görbén, sután, de az enyémek voltak azok a betűk egytől-egyig. Kisgyerekkoromban csak úgy csüngtem a meséken, és mindig követeltem, hogy olvassanak nekem. Rémusz bácsi meséi voltak a kedvenceim. Általános iskolában egyszer elmentem egy újságírói tanfolyamra. Akkor még lakótelepen laktunk, és a hölgy, aki tartotta az órákat, azt mondta, hogy a történetek az utcán hevernek, csak fel kell szedni onnan őket. Gimnáziumban is részt vettem irodalmi versenyeken, történelmi kihívásokon, segítettem az évkönyv szerkesztésében is. 

Mikor fordult komolyra a helyzet? 

A bolondos évek után beiratkoztam a Kodolányi János Főiskolára, ahol médiaszakember szakon szereztem meg a diplomámat. Belekóstoltam a rádiózásba, újságírásba, és a tévés tevékenységbe is. Ezek közül leginkább az újságok felé húzott a szívem. Lehet, azért, mert a nagyszüleimnek, annak idején Kassán, egy elismert könyvkötészetük volt. Imádom a könyvek illatát, a betűket, a cirádés borítókat.  Egyszóval a barátaim. A főiskolán remek tanárok tanítottak, többek között Győrffy Miklós, aki egyszer azt mondta, hogy egy hírnek olyannak kell lennie, amit a Mariska néni is megért Mucsaröcsögén. Ezt az információt is elraktároztam egy örök életre. Rengeteg remek tanárom volt, akik megtanítottak helyesen írni, szépen beszélni, a lényegre fókuszálni, és leginkább az újságírás csínját-bínját mutatták meg szőröstül-bőröstül. 

Hogy alakult az újságíró pályafutásod? 

A gyakorlatomat a Magyar Hírlap szárnyai alatt kezdtem el, és első interjúalanyom Andrassew Iván volt, akivel az Astoria szállóban egy tea mellett a méhekről és a méhészetről beszélgettünk. Nagyon izgultam, mert ő már akkor egy elismert publicista volt. Hihetetlen kedves ember volt, és nagyon boldog voltam, hogy ő volt ez első ember, akivel interjút készítettem. Az iskola elvégzése után a Népszabadsághoz kerültem, ahol a Budapest mellékletnél dolgoztam kulturális területen. Szerintem a legjobb helyre kerültem, hiszen az ottani munkatársaimtól nagyon sokat tanultam, amit a mai napig is kamatoztatok.

Csak az írottsajtó fogott meg? 

Nem, sőt kicsit félretéve a betűket az  EST Fm Rádió száguldó Tündér riportere lettem. Magazinokat vezettem, élő bejelentkezéseket készítettem, és többek között találkoztam Halász Péterrel a magyar avantgárd író, rendező, színésszel a Városi Színházban. Nem ő volt az egyetlen elismert művész, akit szerencsém volt személyesen megismerni. A rádiózás után visszatértem az íráshoz. A Joy női magazin berkein belül tevékenykedtem egy ideig, de szerkesztettem kerületi újságokat, Férfi Magazinokat, írtam cikkeket gyermekújságokba is.

És most van a DUE.

Fontosnak tartom, hogy a fiatalok írjanak, rádiózzanak, készítsenek videókat, klipeket. Egyszóval fejezzék ki magukat mindenképp. Legyenek kreatívok, és merészek az élet minden területén! Kössenek barátságokat és merjenek élni, a szavak erejével pedig megélni a mindennapokat! Elsősorban a tagsággal, a rendezvényekkel, a jelentkezésekkel foglalkozom majd, de minden DUE-s ügyben állok rendelkezésre.