Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A DUE KÖZLEMÉNYE A KORONAVÍRUSSAL KAPCSOLATBAN

A DUE Médiahálózat vezetőinek tájékoztatása érinti a Sajtófesztivál és a Médiatábor megrendezésének kérdését is.

Kedves Barátaink!

Mindenki előtt ismert, hogy milyen nehéz helyzetben van az ország és a világ, és ezzel kapcsolatban milyen intézkedések születtek Magyarországon. Ezek a lépések az egészségünk, az életünk védelmét szolgálják, de mindenkitől áldozatokat és lemondást vár. Nincs ez másként velünk sem, így a DUE Médiahálózatnak is lépéseket kell tennie.

A kormány által korábban hozott rendeletek egyike szerint a veszélyhelyzet ideje alatt tilos 100 főnél nagyobb, zárt térben bonyolított rendezvény megtartása. Ez érinti az egyesületünk legnagyobb létszámot vonzó rendezvényét, a Sajtófesztivált. Az eseményt ebben az esztendőben május 20-21-re terveztük. Egyelőre azonban senki sem tudja megmondani, hogy a járványügyi helyzet miatt kihirdetett korlátozó rendelkezések meddig maradnak érvényben, így nekünk is döntést kellett hoznunk: így az idei Sajtófesztivál az eredeti tervekkel ellentétben nem májusban, hanem szeptember 22-23-án lesz, az eredetileg tervezett helyszínen, az Akvárium Klubban.

Ez a döntés több más eseményünket, illetve programunkat is érinti.

  1. Tehetségkutató Diákmédia Pályázat eredményhirdetésével kapcsolatban a későbbiekben jelentkezünk információkkal. A pályázatok meghosszabbított beadási határideje, azaz március 31. után a zsűri megkezdi az értékelést, az eredményhirdetés módjáról és időpontjáról április végén döntünk. Ez a pályázat jelentős mértékben kapcsolódik a nyári táborhoz is, amelynek szervezéséről alább adunk tájékoztatást.
  2. A Sajtófesztivál egyik jelentős programja több teszt-döntőt is érint. Egyeztetve az együttműködő partnerekkel, az aktuális Nagy Diák Tesztek fináléját (Nagy Diák Agrárteszt, Nagy Diák Rendszerváltoztató Teszt, Generali Nagy Diák KRESZ-teszt 4., Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt 3.) a szeptemberi Sajtófesztivállal együtt a fesztivál módosított időpontjában rendezzük meg. Az időpont módosítása semmiféle egyéb változást nem hoz magával.
  3. Az elmúlt években a Sajtófesztivál után tartottuk meg a DUE Médiahálózat évi rendes közgyűlését. Ebben az esztendőben ennek is módosul majd az időpontja. Erről a közgyűlés előtt 30 nappal értesítjük a tagságot.

nyári táborral kapcsolatban is sok kérdést kapunk, ezekre is válaszolunk most egyben. Az esemény meghirdetett időpontja július 3–12. Ennek megváltoztatására egyelőre nincs szükség, hiszen még közel négy hónapunk van a kezdetéig. A tábor szervezése folyamatosan zajlik, folynak az egyeztetések a csoportvezetőkkel, az egyéb résztvevőkkel. Amennyiben az élet, vagy az aktuális rendelkezések mást diktálnak majd, akkor természetesen azt a DUE kommunikációs csatornáin jelezzük majd felétek, de egyelőre úgy készülünk, hogy júliusban 40. alkalommal is megrendezzük a médiatábort.

Végezetül pedig engedjétek meg, hogy egy kéréssel forduljunk felétek. Ebben a mindenki számára nehéz és lemondásokkal járó időszakban legyetek fegyelmezettek, tartsátok be az előírásokat és tanuljatok, hiszen ez most nem nyári szünet, hanem az otthontanulás periódusa. Emellett pedig arra kérünk mindenkit, hogy maradjon otthon, hiszen jelenleg ennél többet nem tehettek, tehetünk egymásért.

Budapest, 2020. március 23.

A DUE Médiahálózat elnöksége

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság