Dueonline.hu

Lakatos Levente nevét egyre többször lehet hallani mostanában: a Barbibébi sikere után nemrég jelent meg új könyve, a LoveClub. Már fiatalon eldöntötte, hogy a médiában szeretne érvényesülni: vezetett műsort a közszolgálati tévénél, dolgozott újságnál, most pedig íróként tör sikerre.

Jelenleg Amerikában töltesz pár hetet. Miért?

Kedves barátaimnak akadt dolga New York körül, én pedig kaptam a lehetőségen és velük tartottam. Igyekszem megismerni a várost, és eddig nagyon tetszik, amit látok. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy néhány év múlva kiköltözöm. Nagyon szeretem Magyarországot, de szükségem van új ingerekre, és New York ezt megadhatja. És természetesen nagy álom, hogy a regényeim angolul is megjelenjenek. Az álmok pedig azért vannak, hogy valóra váltsuk őket, nem?

Nyár végén jelent meg legújabb könyved, a LoveClub, mely nagyon sikeres a fiatalok körében. Hogyan jönnek az ötletek, mi inspirál?

Ez az egyik kedvenc kérdésem. (nevet) Annál is inkább, mert nincs rá konkrét válaszom. Nézem az embereket, beszippantom az illatokat, hallok zajokat és átélek pillanatokat. Az élet apróságaira figyelek, ám lényegesen kisebb részletekre bontom az adott helyzeteket, mint azt a legtöbben teszik. Nem a felület érdekel, hanem a mögöttes tartalom. Írás közben is ezt az elvet tartom szem előtt. New York például rendkívül inspiráló hely, egy füzetbe írom össze a benyomásaimat, gondolataimat. Valamelyik könyvemben biztos, hogy felhasználom az itteni élményeimet.

Miért gondolod, hogy butul a mai fiatalság és erkölcstelenednek a felnőttek, illetve miből gondolod, hogy ez nem volt mindig is így?

Nem gondolom, hogy bárki butulna, sőt, inkább azt látom, a fiatalok egyre inkább tisztában vannak a lehetőségeikkel. Sajnos. Tizenévesen én is elkövettem azt a hibát, hogy tökéletesnek, valamint érinthetetlennek képzeltem magam. Hiba volt, és a mai napig iszom a levét. A szabadságvágy elvakított. A felnőttek sem erkölcstelenebbek, mindössze számukra is kinyílott a világ. Régen tűrni kellett, ha például egy házasság nem működött – különben megszólták az illetőt –, ma már a válás nem „bűn”. A tökéletes szabadság azonban könnyen kiránthatja az ember alól a talajt. Főképp, ha tapasztalatlan.

Megosztó személyiségnek tartod magad?

Azt mondják, igazán sikeres az lehet, akit legalább annyian utálnak, mint imádnak. Én úgy érzem, nálam egyelőre a támogatói oldal erősebb. Kíváncsi vagyok, merre billen el a mérleg az új könyvem, a Kegyetlenek megjelenésekor. Nyáron talán még megosztóbb leszek...

Nagyon sok hihetetlen mozzanat van a könyveidben, mégis megemlítetted az egyik interjúdban, hogy ezekből számos szituáció valós, de cseppet eltorzítva. Valóban megtörténnek ilyenek, mint amit te a könyvekben írsz?

Az angol nyelvterületeken „fiction” és „non-fiction” kategóriákra bontják a könyveket. Én „fictiont” írok, azon belül pedig krimiregényeket, tehát még véletlenül sem a tényirodalomban munkálkodom. Éppen ezért nem értem, miért merül fel újra és újra ez a kérdés. Nem. Ennek ellenére természetesen akadnak a köteteimben valóságon alapuló részletek. Sőt, az alaptéma mindig valóságos problémát tükröz, én pedig arra a helyzetre építem rá a saját fantáziavilágomat.

Sokan titulálnak téged első regényed, a Barbibébi miatt celebszerzőnek. Ráadásul exmodellként is számon tartanak, nem furcsa, hogy ezzel az előélettel buzdítasz a nagyra törés és az üres dolgok ellen?

Számomra a celebszerző szóösszetétel értelmezhetetlen. Celebnek azokat hívjuk, akik bármiféle – teszem azt, művészi – produktum nélkül, pusztán botrányokból táplálják hírnevüket. Nem érzem, hogy celebesednék, éppen annyit teszek ki magamból az ablakba, amennyi még az egészséges határon mozog. A modellkedést pedig éppen azért hagytam abba, mert nem éreztem magaménak. Mindezek ellenére én nem buzdítok senkit semmire. A regényeim nem az emberiség megváltását szolgálják, egyszerűen szórakoztatnak. Az persze hízelgő, ha ennek ellenére sokan életszemléletre is találnak bennük.

Egyre több dalszöveget írsz, efféle ambícióid is vannak, vagy inkább a regényírásra összpontosítasz?

A dalszövegírás kikapcsolódás. Annyira más, mint amit a hétköznapokban csinálok, hogy igazi felüdülést jelent egy-egy megkeresés. Amennyiben szükség van rám, a jövőben is szívesen írok dalszövegeket, ám elsősorban az írói karrieremre koncentrálok. Hozzám a krimi műfaja áll közel, ezen az úton haladok, és szépen, lassan igyekszem kikecmeregni a „tiniszerző” skatulyából.

Újságíró is vagy, hogyan látod ezt a szakmát? Sok megpróbáltatással találkozhatnak azok, akik ezen a pályán szeretnének elhelyezkedni?

Inkább izgalmasnak mondanám. Egy internetes hírportálnál, vagy egy napilapnál percenként változnak az események, és neked muszáj képben lenned a fejleményekkel. Közben írnod, valamint egyeztetned kell. Szóval rendkívül összetett folyamat egy cikk megszületése, ám a végeredmény mindenért kárpótol. Amikor órákat tartok, rendre elmondom, hogy az újságírónak nincsen munkabeosztása. Ha éppen úgy alakul, non-stop brillíroznia kell. Csak olyanok válasszák ezt a pályát, aki képesek áldozatokat hozni.

Helmeczi Krisztián