Dueonline.hu

Már nincs nap, hogy ne hallanánk: válság van! És ha már válság van, és ennyit hallunk róla, nézzük meg, mit is jelent ez a gazdaságosdi, miért rossz most nekünk, és hogy mégis hová tart ez az egész.

A 2000-es évek gazdasági világválságának kezdete 2008. szeptember 15-re datálódik, amikor az ingatlanpiaci jelzálog-befektetésekkel és a hozzájuk köthető igen bonyolult pénzügyi termékekkel foglalkozó Lehman Brothers bankház csődvédelembe menekült. Az, hogy e hatalmas bank nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek, hetek alatt több száz bankot és befektetőházat hozott lehetetlen likviditási helyzetbe. A Lehman csőd azonban olyan gazdasági problémák következménye volt, melyek kialakulása  nem köthető pontos dátumhoz – ellentétben az 1933-as híres „fekete csütörtökkel”.

A problémák az Egyesült Államokban kezdődtek, ahol az emberek óvatlanul túlzásba vitték az ingatlanbizniszt – ugyanis az USA-ban régebb óta, viszonylag lendületesen emelkedtek az ingatlanok árai. Mit csinált az átlagos amerikai? Jelzáloghitelt vett fel a házára – megtehette, hiszen látható volt, hogy rövid időn belül minimum a visszafizetendő kamatok értékével fog nőni a háza/lakása értéke. Tegyük fel, hogy Joe háza 100 ezer dollárt ér, ő erre felvette a 100 ezer dolláros hitelt, mondjuk évi 15%-os kamatra. Aztán 1 év múlva észrevette, hogy a lakás értéke nem a várt 15, hanem 30%-kal nőtt meg, ami azt is jelenti, hogy a 15 ezer dollárnyi különbözetre nyugodtan felvehetett egy újabb jelzáloghitelt. (Persze nem csak az emberek vettek fel jelzáloghiteleket, hanem a vállalatok, cégek is, az embereknél sokkal nagyobb értékben.)

Ez egészen addig így ment, míg egyszer csak csökkenni nem kezdtek az ingatlanárak. Joe nem tudta miből fizetni a kamatokat – hiszen nem volt már akkora érték tulajdonosa, a jövedelme viszont nem volt elég rá –, a bank bezsebelte a házát, ami már jóval kevesebbet ért, mint a felvett hitel. A bank tehát hiába kapta meg Joe házát, a hitel értékének csak egy részét képviselte az ingatlan. Ráadásul a banknak nem az ingatlan kell, hanem az arra adott hitelét szeretné visszakapni, ezért ezeket a házakat minél előbb el akarja adni. Ez természetesen azt is jelenti, hogy legtöbbször a már amúgy is csökkent aktuális értékénél is olcsóbban kell kínálni, hogy gyorsan elkeljen. Mindez ahhoz vezetett, hogy az ingatlanpiacon tömegesen jelentek meg az érték alatt kínált ingatlanok, túlkínálat keletkezett, amire még a kedvező árak mellett sem volt azonos kereslet (hiszen szinte mindenki a jelzálogával küzdött), és ez tovább nyomta az ingatlanok árát. Ezt a pontot nevezik az „ingatlanbuborék kidurranásának”.

A helyzetet még súlyosabbá tette, hogy a jelzáloghitelek finanszírozását a bankok egyéb pénzügyi termékekkel oldották meg, amelyekkel igen sokan spekulálni kezdtek. Az ingatlanszektorra, és az azok finanszírozását jelentő pénzügyi termékekre önálló kereskedési rendszerek jöttek létre, de amikor az ingatlanpiaci problémák megjelentek, akkor ezek a valódi, stabil alapokkal nem rendelkező rendszerek is összeomlottak, ez pedig azt jelentette, hogy a problémák az ingatlanokkal foglalkozó pénzügyi intézményekről átterjedtek az egész pénzügyi szektorra, majd a reálgazdaságra.

A globalizáció, az államok gazdaságainak és pénzügyi szektorainak szoros összefonódása következtében az amerikai gazdaság problémái rövid időn végigsöpörtek az egész világon, és az egyes gazdaságok stabilitásától, erejétől függő mértékben okoztak válságot. Érthető tehát, hogy az Egyesült Államokban kialakult állapot Magyarországot gyorsan ingatag helyzetbe hozta. Fontos megjegyezni, hogy hazánk nyitott gazdaság, ráadásul igen export-vezérelt: most már nagyobb értékű a kivitelünk, mint a behozatalunk – s a külföldi piacokon tapasztalt kereslet-visszaesés a magyar feldolgozóipart is megrengette. Üzemek csökkentették kapacitásukat, alkalmazottak ezreit bocsátották el, a bankok pedig csökkentették a hitelezést.

A válságot ugyan világméretűnek mondhatjuk, de a különböző területeket – szektorokat és azon belül ágazatokat – illetően más és más hatása jelentkezett. Ami legelőször megsínylette, az a pénzügyi szektor volt (bankok, hitelintézetek). Ezek sok befektetéssel rendelkeztek, melyek problémákat jelentettek az érintett vállalatoknak is. Az építőipar visszaesése is jelentős volt. Egyrészt, mert az építőipar hiteligényes ágazat, hitelből pedig igen kevés volt, másrészt egy ingatlan-piaci válság alatt ki akarna építkezni? Leginkább a komoly kiadásokkal járó, és hitelt igénylő termékek kereslete csappant meg (pl. autó), végül pedig a nagyobb vállalatok likviditási (fizetőképességi) problémái a kicsikre is kivetültek. Ami viszont a legrosszabb: minden a fogyasztókon, azaz rajtunk csapódik le.

Hazánk speciális helyzete nagyban köszönhető a bankok és a lakosság amerikaias gondolkodásának. A bankokénak, mert a hitelek megítélésekor nem jártak el elég körültekintően. Rengeteg olyan hitelt is adtak, amelynek akkori értékén is épphogycsak megvolt a fedezete, illetve a hitelt felvevő jövedelmi viszonyai csak az akkori törlesztőrészletekre voltak elegendőek. A lakosság pedig a hiteleket arra használta, hogy a körülményeinél, szükségleteinél magasabb értékű ingatlant, gépkocsit vásároljon, netán többet is. (Jobb lakást, jobb autót.) A lakosság túlzott igényeit a bankok azonban nemcsak túlhitelezték, hanem olyan konstrukciókkal finanszírozták, melyek kisebb kamatokkal operáltak, mint a forinthitelek. Ez az oka annak, hogy ma napi téma a devizahitel és a végtörlesztés. De hogy is működött ez?

Az új évezredben vált népszerűvé a hitelek nem forintban, hanem más pénznemben való felvétele (például japán jenben vagy svájci frankban), ugyanis ezek kamata kedvezőbb volt, mint a forinthiteleké.Mindemellett a forint árfolyamának emelkedésével (erősödésével) a törlesztőrészletek magyar pénzben számolt értéke csökkent. Az intő jelek ellenére az emberek felelőtlenül és nagy mennyiségben vettek fel hitelt, még akkor is, amikor a forint extrém erős volt. Azonban a frank árfolyama 2009-től meredek emelkedésnek indult. Az emelkedés ugyan 2011 őszére nagyrészt megállt, de a korábbinál magasabb érték állandósult, a törlesztőrészletek jelentősen megnőttek. Az emberek nehézségei nagyban kihatnak a gazdaságra: a kevesebb pénzzel rendelkező ember kevesebbet költ, azaz csökken a kereslet, ami a termelés csökkenésével jár, ez munkanélküliséget eredményez, ezért csökkennek az állam bevételei, nőnek a kiadásai, azaz megborul a költségvetés egyensúlya, amit az államoknak finanszíroznia kell. Mindezt egy olyan gazdasági környezetben, amikor az államok is nehezebben és drágábban jutnak hitelhez, amivel finanszírozni tudják költségvetésük hiányát.

Az ilyen okok miatt bajbajutott országok megsegítése az IMF (International Monetary Fund – Nemzetközi Valutaalap) és az EKB (Európai Központi Bank) lehetősége és feladata. Magyarország is e szervezetek segítségére szorult 2008 őszén, s jelenleg is napirenden van, hogy az IMF és az EU pénzügyi segítségéhez folyamodunk. Korábban úgy tűnt, hogy 2011 a válságból kifelé haladás éve lesz, azonban ez nem így történt, a magyar gazdaság továbbra is súlyos gondokkal küzd. Emiatt a legnagyobb hitelminősítők – ezek azon a társaságok, amelyek több szempont alapján elemzik az országokat, és javaslatokat tesznek a befektetők számára – Magyarország a „befektetésre nem javasolt” országok sorába került, ami a jövő tekintetében rossz kilátásokkal kecsegtet.

Senki sem tudja megmondani, hogy mikor lesz vége ennek a „nagy depressziónak”. A fő ok az, hogy ez a válság jellegét tekintve ismeretlen jelenség, nincs tehát biztos, kimunkált recept a válság megoldására, jelenleg a globális gazdaság a tünetek enyhítéséért is nagy erőfeszítéseket tesz. Jók a kilátások abból a szempontból, hogy az USA befektetői hangulata ma már optimista, ez remélhetőleg kihat nemsokára ránk is. Bízzunk benne, hogy a világ legnagyobb gazdasági együttműködése, az EU is mielőbb sikerrel kormányozza ki gazdaságát ebből a kátyúból.

(Szerző: Pekoli Miklós, közreműködött Varga G. Gábor)