Eseménynaptár
Hogyan lehetünk nevesek?
Sándor Alexandra
DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2010
Az év diákújságírója, felsőoktatás
1. helyezett
Furcsa divatnak hódol Magyarország népe. A hihetetlen mértékű kárt okozó jégesők során kiderült, hogy az emberek szeretik megrokkant házukat és autójukat lefotózni, majd feltölteni a képeket a világhálóra. Még el sem vonul a vihar, és már százak ostromolják e-mailekkel a szerkesztőségeket. A legelszántabbak még videókészítéssel is bíbelődnek, ahelyett, hogy tárcsáznák a biztosító számát. Ja, nincs biztosítás? Én kérek elnézést.
De kamera vagy filmezésre alkalmas mobiltelefon majd’ mindenhol van, hiszen mégiscsak a huszonegyedik században járunk. „Te, Béla, nézd már, hát leszakad a tető!” – sikolt az asszony, bár a jégdarabok koppanásától alig hallani a hangját. „Várjál szívem, ezt meg kell örökíteni!” – válaszolja a megszólított, saját ötletétől elégedett hangon. A szoba falán komótosan csöpög a víz. A nő jajveszékel, mert sajnálja a szőnyeget. A férfi idegesen kutatja át zsebeit, mert nem emlékszik, hogy hol hagyta a kis rezgő csodát. Amikor végre ráakad, úgy szalad ki a kertbe, mintha puskából lőtték volna ki. A zord időjárással mit sem törődve körbekocogja a pórul járt ingatlant, és minden lehetséges szögből kattintgat. Az egyik képért még le is térdel a sárba, csak hogy előnyösebb legyen a beállítás.
Visszasiet a házba, s ráordít a felmosással tüsténkedő hitvesére: „Anyjuk, hagyd már azt a vizet, inkább kapcsold be a számítógépet rögvest!” Egy pillanat erejéig sok apró jéggolyó sokaságává fagy a levegő, majd Jolán megszólal: „Jól van apjuk, de az én nevemet írd oda, hátha beteszik az újságba! Ja, a tévének is küldd el!” Béla lenéz az undok, barna létől csöpögő térdére. Aztán arra gondol, hogy milyen jó lenne, ha saját nevét láthatná viszont a helyi lapban. Bár az asszonyé csak két betűvel több. Az a két betű meg szóra sem érdemes, igaz-e?
Néhány perc múlva már landol is a levél az egyik helyi médium virtuális postaládájában. Az alkalom szülte fotósnak ugyanis csak ez az egy e-mail cím jutott eszébe. Hősünk türelmetlen, percenként frissíti a kérdéses szerkesztőség portálját, és várja, hogy mikor jelennek meg a képei. Nemsokára párja is odakuporodik mellé. „Biztos jó helyre küldted?” – kérdezi az aggódó feleség. „Hát hogy a ménkűbe küldhettem volna rosszra?” – veti oda idegesen az ura. „Küldd el még egyszer, talán nem kapták meg!” Béla pedig engedelmeskedik. Duplán postázott sokmegabájtos pakkjától bedugul a céges postaláda. Tulajdonosa káromkodik, de szerencsére Béla ezt nem hallhatja. Hamarosan érkezik a sablonválasz: „Köszönjük, hogy fotóit megosztotta velünk.” És a házaspár büszkeségét a bokáig érő víz sem csillapítja.