Dueonline.hu

Március 15-e? Kokárda, zászlók, Mitkívánamagyarnemzet, Petőfi, forradalom, meg persze általában az első hosszúhétvége, amikor egy kicsit élvezni lehet a tavaszt. Az ünnep 164 év alatt ez az évforduló sokszor átértékelődött. De vajon ma mit jelent?

Összállításunkban fiatalokat és közéleti személyiségeket kérdeztünk arról, számukra mit jelent a magyarság. Nem felemelő történeteket, vagy példázatokat kerestünk. Csupán arra voltunk kíváncsiak, mit érez a nemzeti trikolór láttán az Erdélyben élő érettségiző, az egyetemi rektor, vagy a pályája magasán járó műsorvezető.

Rúzsa Magdi, énekesnő

„Az anyanyelvünk megőrzésének fontosságára és mélységére még a nagyanyám tanította meg az anyámat, aki meg engem. Az anyanyelvem által tudom majd átadni a gyermekeimnek a mi múltunkat, a legcsodálatosabb dalainkat, verseinket, mondáinkat! Magyarnak lenni azért is nagyszerű, mert Európában az egyetlenek vagyunk, akik nem tartoznak egyik nagy nyelvcsaládhoz sem. Olyanok vagyunk, mint egy rezervátum, ezért is olyan fontos őrizni a nyelvünket, kultúránkat. Nem beszélve arról, hogy mennyire jó érzés úgy átsétálni a Lánchídon, hogy tudom, ez a miénk, és minden nap úgy szoríthatom meg a korlátját, hogy tudom, én itt itthon vagyok!”

Borscs Dmitrij, tanuló, fehérorosz állampolgár, aki Magyarországon született és élt 18 évet, majd az Államokban tanult tovább

„Még mindig a magyar a legszabadabb nyelvem, habár kezdem elveszíteni. Magyar iskolába jártam, emiatt a magyar a legfürgébb nyelvem, amin ki tudom magam fejezni. Számomra Budapest a fő jelképe Magyarországnak, mert nagyon sok történelmi látványossággal dicsekszik és a szociális élete is pezsgő. Az emberek nagyon szellemesek, humorosak, akárkivel el tudok beszélgetni valamiről. Ha jó a hozzáállásod, akkor feléd is ugyanúgy nyitnak. A magyar ételek is sokat jelentenek számomra, egy finom gulyásleves vagy egy túrós csusza felidézi bennem az iskolás korszakot és a rengeteg tábort.”

Rátgéber László, kosárlabda mesteredző

„Mit jelent magyarnak lenni egy olyan ember számára, aki Újvidéken született, alapvetően szerb környezetben, és 27 éves koráig az egykori Nagy-Jugoszláviában élt? Puskás Ferencet, a Kiscsillagot, a disznóvágást egy januári hajnalon, a Pécs-Sopron rangadók semmihez sem hasonlítható hangulatát. A villányi és szekszárdi borokat, a bajai Petőfi-szigetet, ahol a nyári kosárlabda-táborom működik. A győzelmeket és vereségeket, a kilenc bajnoki és ugyanannyi Magyar Kupa-diadalt a Péccsel. Magyarként ünnepeltem a Szpartak Moszkvával az Euroliga-diadalt, a Fenerbahcéval a török bajnoki aranyérmet, s magyarként dirigáltam az Európa-válogatottat az All-Star mérkőzésen. Egy dolgot tanultam meg életemben és ezt is tanítom. Mi, magyarok senkinél sem vagyunk többek, de kevesebbek sem.”

Ambrus Melinda, erdélyi magyar tanuló

„Régen, akinek magyar volt az anyanyelve, aki ismerte a magyar történelmet, magyarnak vallhatta magát. Viszont magyarnak lenni nem egy évben kétszer kell, március 15-én és augusztus 20-án, amikor felvesszük az élére vasalt kosztümünket, kitűzzük a kokárdát, fennhangon énekeljük a Himnuszt, de másnap már azt sem tudjuk, mit ünnepeltünk egy nappal azelőtt. A történelem műveltető példaként kéne hasson. Az a magyar, aki ha egyszer van lehetősége, az év 365 napjában tesz a magyarságért. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég, ha nem „lipsticket”, hanem ajakírt használunk. Magyarnak lenni számomra: mosoly, napsugár, pillangó, szivárvány.”

Szilágyi Tamás, egyetemi hallgató

„A mostani helyzetben nagyon nehéz pozitívat mondani annak ellenére, hogy alapvetően optimista vagyok. A magyarok történelmi eredetű megosztottsága, az örökös viszálykodás áthatja nemzetünk minden tagját. Azonban a széthúzás mellett a nagyvilágban itt-ott találkozó magyarok mindig, valahogy mégis összetartanak. Számomra fontos, hogy ez az ellentét normális keretek közé terelhető legyen. Bízom benne, hogy a jövőben a határainkon belül is ez az összetartás fog megjelenni.”

D. Tóth Kriszta, műsorvezető

„Brüsszelből hazaköltöztem, mert nehéz huzamos ideig távol élni a gyökereidtől, a hagyományaidtól, a saját kultúrádtól, no és persze az emberektől, akikből mindez összetevődik. Amióta újra itthon élünk, máshogy értékelem azt is, ami néha nehézzé teszi az életet Magyarországon. A bosszúságokat, a bürokráciát, az átpolitizáltságot... Ráadásul nagyon érdekes helyzet állt elő az életemben, hiszen Magyarországon élek egy külföldivel, a férjemmel. Az ő szemén keresztül egy kicsit távolabbról is látom magunkat, ami nagyon tanulságos.”

Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora

„Büszkén gondolok azokra az eredményekre, amelyekkel a magyarság – Nobel díjasaink, művészeink, olimpiai bajnokaink, az egyszerű emberek – járult hozzá a tudomány fejlődéséhez, a nyugati és az egyetemes civilizáció és kultúra értékeihez. Magyarként olyan európainak is érzem magam, aki nyitott a világra, s tiszteli a más nemzetekhez, más kultúrákhoz tartozókat. Magyarságunk önmagában nem „rangsorol”, nem emel minket más nemzetek fölé, de nem sorol minket más nemzetek mögé sem. Ha ki akarunk emelkedni, azt csak összefogva, mások tiszteletét és megbecsülését kiváltó kemény munkával érhetjük el.”

(Lazáry Fanni)