Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Feltörekvő technológia

Azt mindenki tudja, hogy nem mindig dolgozhatott a DUE-tábor olyan technikai eszközökkel, mint most. Abba pedig belegondolni is nehéz, mi lenne velünk a Reggeli Ébresztő Műsor alatt egyetlen egyszerű URH-s mikrofonnal. Kuti Sándorral, a tábor veterán műszaki vezetőjével képzeletben 1982-be repültünk

 

Milyen technikával dolgoztatok harminc évvel ezelőtt?

 

„Akkor még AKAI-tábor néven futottunk, ez az Angyalföldi és Kőbányai Aktív Iskolarádiósok rövidítése volt. A rádiós műfajelméletek tanítása mellett krónika típusú műsorokat szerkesztettünk UHR mikrofonnal, ám a KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége – a szerk.) segítségével sikerült egy, azaz egy darab kazettás magnót szereznünk, amivel tudósításokat készíthettünk. Akkoriban ezek voltak az eszközeink.” 

 

Örülök, hogy akkor jöttem először, mikor már konnektor is van a szálláson. Nem mintha sokat lennék a szobámban, de azért mégis. Kíváncsi voltam, hogy mit mond Bredák Alexandra, aki másodszor táborozik itt.

 

 -Mennyire tűnt fel a technikai eszközök érkezése?

 

„Tavaly az újságíróknál voltam, idén pedig a TV-seknél, tehát nincs összehasonlítási alapom. Azt mindenképp el tudom mondani, hogy nem ütköztünk semmilyen olyan jellegű problémába, ami a eszközhiányból adódott volna. Hallottam, hogy jöttek új gépek, meg hogy az internetkapcsolatot is sikerült jobbra cserélni. De odáig nem jutottam el, hogy használjam is őket. Arra viszont emlékszem, hogy tavaly a TV-sek két kamerával dolgoztak, idén pedig öttel forgatunk.”

 

Konnektorok?

 

„A konnektorokról csak annyit, hogy tavaly azért tűnt el az akkumulátortöltőm, mert a folyosón kellett használnom és nem a szobámban. Így örülök, hogy ez idén megoldódott.”     

 

A tábor egyik "kockájával", a technikus csoportba beosztott Sáth Viktorral beszélgettem arról, hogy mik a benyomásai az eszközökről. Ő, hozzám hasonlóan először táborozik itt.

 

Én először nagyot néztem a rádióstúdióban. Téged megdöbbentett?

 

„Nem, abszolút nem okozott meglepetést a technikai felszereltség, ezek szerint tapasztaltabb vagyok, mint te. Dolgoztam már rádióban, és nagyjából ugyanígy festett. De persze nem is csalódtam. Bocz Marci kiváló szakember, szerintem érti a dolgát. Én úgy vettem észre, hogy autodidakta módon fejlesztette magát ilyen szintre, ezt tisztelem benne. Sokat tanít, megismerhetek más programot is vele, de azt hozzátenném, már elsőre sem okozott gondot a műsorszerkesztés.”

 

Berei Dániel

táborlakó

Ankatai Pilóták

 

Másodközlés. Megjelent a Partilap című tábori újság 2010. július 13-i számában a DUE Médiahálózat XXX. Kommunikációs és Média Szaktáborában, Balatonfenyvesen. A tábor életéről fotók láthatók ide kattintva a DUE Facebook-klubjában.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság