Dueonline.hu

Vasárnap táborunkban Bodoky Tamás oknyomozó újságíró beszélt munkásságáról. Az előadás után még részletesebben beavatott minket az oknyomozó újságírás emberi és szakmai kihívásaiba.

A Bakteriális ugráló gének szekvencia-analíziséből írtad a diplomadolgozatod. Hogy lett ebből újságírás, majd oknyomozás?

Miután a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen megszereztem a diplomát, rájöttem, hogy inkább az újságírással szeretnék foglalkozni. Kezdetben csak tudományos és technikai, majd később már politikai témákban is írtam. 2002-ben egy informatikai kht.-ból kiszivárogtattak dokumentumokat, miszerint az egyik párt pénzt csalt ki a cégtől. Éreztem, hogy ebben az ügyben több van. A cikksorozatból hatalmas botrány lett. Nagyszerű volt látni, hogy én indítottam el egy ügyet, amiről aztán az egész magyar sajtó cikkezett.

Ennek ellenére miért ritka az oknyomozó újságírás?

Sok jó oknyomozó újságíró lenne, a baj az, hogy a médiumok nem igazán szeretik ezt a műfajt, mert nemcsak drága elkészíteni az ilyen cikkeket, de a hirdetők felöl pénzügyi nyomás is éri a szerkesztőségeket. A másik ok az, hogy sok támadás ér minket.

Melyik volt a legfélelmetesebb élményed?

Amikor a sávolyi versenymotorpálya ügyében írtam cikksorozatot megpróbáltak megfélemlíteni és megvesztegetni. Az utcán is követtek, de nem bántottak. Az informátoraim sem éppen törvénytisztelő polgárok voltak.

Hogyan tudsz pártatlan maradni? Lehetséges ez egyáltalán?

Úgy gondolom, állást lehet foglalni, de nem politikailag. Vannak ügyek, melyekben az egyik fél sáros, míg a másik nem.  Az újságírásban megszólaltatjuk mindkét felet, de csak akkor mondjuk az egyikről, hogy hazudik, ha alá tudjuk támasztani. Bár ha sejtünk is valamit, spekulációkat nem közölhetünk, mert a bíróságon megüthetjük magunkat.

Nemrégiben igen hangos körülmények között hagytad ott az Index.hu -t. Mi történt, miért döntöttél így?

A szerkesztő utólag olyan információt törölt ki a cikkemből, amit több forrásom is megerősített. Véleményem szerint amikor az újságíró jobbról-balról kapja a támadásokat, egyedül a szerkesztőségben lehet bízni, nekik kell kiállniuk mellettünk. Úgy éreztem, ezt a védelmet már nem kaptam meg, és belülről is nehezítették a munkámat. A távozás nem egy hirtelen döntés volt, mert régóta érlelődött bennem, és ez az eset csak a végső lökést adta meg.

Most mivel foglalkozol?

Jelenleg szabadúszó vagyok, de több lap is közli a cikkeimet. Vannak pályázatok oknyomozók számára. Ezt úgy is lehet csinálni, hogy nem tartozunk egy konkrét szerkesztőséghez. Bár a főszerkesztők örülnek, ha megkeresem őket egy cikkel, de ebből nem lehet úgy megélni, mint egy állandó állásból. Egy oknyomozó műhelyen is gondolkozom, mely nonprofit módon működne, adományokból tartaná fenn magát és így nem lenne kiszolgáltatva a tulajdonosnak és a hirdetőknek.

Emberileg milyen hatással van rád ez az életmód?

Sok illúziómat elveszítettem. Azelőtt úgy gondoltam, hogy az állam tisztességesen működik, az emberek tisztességes módon szereznek pénzt, ám nagyon sok disznóságot láttam, így kicsit ki vagyok ábrándulva ebből. Gyanakvóbb lettem. Nem vagyok már olyan naiv, mint tíz éve. Azért szeretnék hinni abban, hogy van jóhiszemű politizálás is.

Volt már úgy, hogy abba akartad hagyni?

Hogyne, többször is. Rengeteg stresszel jár, amikor az embert hívogatják és üvöltöznek vele, hogy beperelik. Sokszor érzem úgy, hogy ezt már nem lehet bírni idegekkel. Néha egyszerűen le kell állni egy időre és pihenni. De folytatom, mert vannak emberek, akik biztatnak és akiket érdekel, amit csinálok. Még rajongói weboldalt is készítettek rólam.

Maraffai Szilvia, Náray Tamás

táborlakók

Alattomos Dinnyelékelők Akciócsoportja

Másodközlés. Megjelent a Partilap című tábori újság 2010. július 12-i számában a DUE Médiahálózat XXX. Kommunikációs és Média Szaktáborában, Balatonfenyvesen.