Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Kizsu különös visszatérése

Az elmúlt évek első számú vezetője, Kecskés István jelezte, hogy idén nem tud itt lenni velünk, ezért az egyesület szűk körű vezetősége (Szayly József, Balázs Géza, Kecskés István) összegyűlt és döntést hozott: idén Királyhegyi Zsuzsanna látja el a táborvezetési feladatokat.

 

 

„Kizsu itt nevelkedett a DUE-ban, büszke vagyok rá. Kiválasztásában nagy szerepet játszott az is, hogy ő az iroda vezetője is, így naponta kapcsolatban van az egyesület tagjaival. Úgy jött ide, hogy ismer szinte mindenkit” – magyarázta Balázs Géza, az egyesület alelnöke. A döntés meghozatala előtt ugyan felmerültek más nevek is, de a végeredmény egyértelmű volt.

 

A jövőről Balázs Géza hasonlóképpen vélekedett. „Van egy mondás: a győztes csapaton ne változtass. Nem tudom még mi lesz a tábor végéig, de minden rendben van jelenleg. Jó pár év után egyébként is kell egy váltás. Kecsó nem tudott most jönni, de úgy gondolom bele is fáradt egy kicsit a táborvezetői munkába.”

 

„Furcsa táborvezetőnek lenni. Egy ideig táborlakó voltam, sokszor voltam csoportvezető, és sokszor voltam vendég is a táborban” – mesélt első napjairól Kizsu. „Én is szívesen készítenék újságot, rádióműsorokat. De a táborvezető dolga azért többek között az, hogy mindenki jól érezze magát, mindenki ott legyen az előadásokon. Ez nehéz, de szeretném jól csinálni – még ha nem is vagyok népszerű a Nádas-döntés miatt. De emellett kitartok.”

 

Ollári Gergely

táborlakó

Allattomos Dinnyelékelők Akciócsoportja

 

Másodközlés. Megjelent a Partilap című tábori újság 2010. július 12-i számában a DUE Médiahálózat XXX. Kommunikációs és Média Szaktáborában, Balatonfenyvesen.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság