Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Trükkös áruházak

Nyilván senki sem jár mindennap hipermarketbe tejért, de a legtöbb családban azért becsúszik heti egy nagybevásárlás. A nagy áruházak pedig általában egyformán baromi messze vannak, úgyhogy különböző akciókat listázó újságokkal meg olcsó virslit hirdető óriásplakátokkal harcolnak értünk.

A nemes cél kivitelezése közben viszont gyakran ármányok történnek.

A bevezetőben említett akcióknak természetesen nem az a lényege, hogy az áruházak hirtelen felfedezik magukban az addig lappangó Teréz anyát és hirtelen jótékonykodni kezdenek, hanem hogy kitalálják, mit kell olcsóbban hirdetni ahhoz, hogy becsalogassanak az áruházba és ha már ott vagy, a teljes bevásárlást ott rendezd le. Ezzel önmagában nincs is semmi gond, hiszen mindenki jól jár, de akad, hogy nem stimmel valami az akciókkal – ilyenkor sújt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) haragja. „Ha már egyszer elmentem egy hipermarketbe és ott végül nem kapom meg azt a terméket, amiért bementem, akkor nem valószínű, hogy vásárlás nélkül kijövök onnan.” - magyarázza Bauer Magdolna, a GVH vizsgáló tanácsosa, miért ügyelnek különösen az ilyen bakikra. A szakember elmondása szerint az elmúlt években a hipermarketláncok ellen három fő okból hoztak marasztaló határozatokat.

AZ ELSŐ ÁRMÁNY: AZ OLCSÓ CUCC, AMI NINCS

„Az első változat az, amikor az áruházak a reklámújságjukban akciós áron hirdetnek meg bizonyos cikkeket, majd a fogyasztó betérve az áruházba nem tudja megvásárolni őket, mert egész egyszerűen nincsen készleten. Persze rendszerint fel is tüntetik, hogy »a készlet erejéig«, de ha nem elég nagy készlettel készülnek az akcióra vagy az első napokban nem áll rendelkezésre a termék, az mindenképpen jogsértő.” – ismerteti Bauer Magdolna az első példát. Tapasztalatai szerint a sorozatos bírságok után egyre jobban megpróbálnak odafigyelni az áruházak, mégis becsúszott néhány bírság az utóbbi időben is, legutóbb az Auchan és a Cora ellen.

A MÁSODIK ÁRMÁNY: AZ OLCSÓ CUCC, AMI NEM OLCSÓ

„A második nagy jogsértés az, amikor meghirdetnek egy árat az újságban, és mire a kasszához ér a fogyasztó, ez az ár már nem annyi – magyarán nem annyiért adják az árut, amennyiért hirdették.” – mutatja be a GVH vizsgálója a második lehetőséget (hogy ilyenkor mi a teendő, lásd keretben)Ez csak ritkán szándékos, inkább arról van szó, hogy a 30-40 ezer árucikket forgalmazó gigaboltokban óhatatlanul becsúszik néha tévedés, de ez nem mentesíti az áruházakat a felelősség alól.

A HARMADIK ÁRMÁNY: AZ OLCSÓ CUCC, AMI MÉGSE OLYAN OLCSÓ

„A harmadik nagy jogsértés az, amikor olyan kedvezményeket hirdet, amelyek tulajdonképpen nem valósak, mert egy nagyon régi árhoz viszonyítják a kedvezményt, vagy közvetlenül az akció előtt felemelik az árat és ahhoz képest viszonyítják a kedvezmény mértékét.” – ismerteti Bauer Magdolna a harmadik példát, de egyből hozzá is teszi, hogy az ilyen tudatos fogyasztó megtévesztés szerencsére ma már egyre ritkább.

SZUBJEKTÍV TIPPÜNK

Egy áruházban körülbelül százszor annyi terméket árulnak, mint amennyi éppen akciós, úgyhogy ha csak nem látunk egy felére leárazott plazmatévét vagy más nagy értékű dolgot kihagyhatatlan akcióban, nyugodtan menjünk oda, ahova könnyebb parkolni vagy ahol finomabb a kenyér.

 

MIT TEGYÜNK, HA NEM ANNYI AZ ANNYI?

 Ha nem a szórólapokon, plakátokon hirdetett akciós árat találjuk az áruházban a polcokra írva, vagy a kasszánál nem az akciós árat számolja a pénztáros, nincs semmi baj: az erő velünk van. A fogyasztóvédelmi törvény szerint ugyanis ha több árat tüntet fel egy kereskedő, mindig az alacsonyabb összeg az érvényes. „Ilyenkor a pénztáros azt mondja, hogy tessék elmenni az ügyfélszolgálathoz, de igen, tényleg tessék elmenni, 30 forintért is, 200 forintért is.” – ad tanácsot Bauer Magdolna, a GVH vizsgáló tanácsosa is az áruházak megneveléséhez. Ha az ügyfélszolgálaton szórakoznak veled, írhatsz levelet vagy e-mail a hivatalnak. A csak a polccímkén szereplő „rossz” árral kapcsolatban a területileg illetékes Fogyasztóvédelmi Felügyelőségekhez lehet fordulni, vagy beírni a Vásárlók Könyvébe.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság