Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Mentorprogram-segíthetek?

Az idén indult mentorprogram célja segíteni az újakat a beilleszkedésben és a tábor megismerésében, de vannak, akik nem vélik sikeresnek a rendszert.

 

 

A terv megalkotója Herczeg Zsolt, aki régi táborozók véleményére építve alapította meg ezt a programot. „Minden évben vannak újak, akik sokszor úgy érzik, nem tudnak mindent a táborról, a régiek viszont otthon vannak” – mondta. Ezért döntött úgy, hogy a régi táborozók közül toboroz csapatot az újak számára.

 

Molnár Zsuzsanna, az egyik mentor örült a programnak, de nehezen találta meg a hozzá tartozókat, akik nem is jelentkeztek nála. A projekt egy másik résztvevője, Ollári Gergely (képünkön), igyekezett megtalálni a „beosztottjait”. Mesélt nekik a tábori programokról, körbevezette őket a táborban, és felajánlotta nekik az állandó segítségét, de elmondása szerint az újak nem éltek ezzel a lehetőséggel. Ezzel szemben például Jancsó Gergely, egy új táborlakó úgy gondolja: „Az ötlet jó volt, de jobban is lehetett volna kivitelezni.” Gergő szerint a program szerkezetén lehetne javítani a jövőben.

 

Volt olyan is, aki nem ezen a véleményen volt. „Felesleges embereket ezzel lefoglalni mikor a szervezők is tudnak segíteni” – közölte egy neve elhallgatását kérő táborlakó. A táborozók kreatív ötletekkel is próbálják segíteni a program sikerét. Felmerült, hogy esetleg ne csak a csoportvezetőknek, hanem a mentoroknak is legyen forgószínpadjuk: így nem csak a saját, de mások segítőit is megismerhetjük, és azok rendelkezésünkre állhatnak.

 

Zsolt szerint semmi nincs elveszve: „A program az első évben nem biztos, hogy tökéletesen működik, de az évek során finomítjuk”. Azonban véleménye szerint ez pontosan így megfelelő. A legjobb az, ha a táborlakóknak nincs szükségük a mentorok segítségére, mert be tudnak illeszkedni és jól érzik magukat – vélte Zsolt.

 

Összegezve a vegyes nézőpontokat, a program elérte a célját: a mentorok és a táborozók közös véleménye szerint a rendszer hasznos, de a jövőben finomításra szorul. Zsolt úgy gondolja, a tábor végén lévő megbeszélésen mérlegelik a tapasztalatokat.

 

Szabados Tünde

táborlakó

Alattomos Dinnyelékelők Akciócsoportja

 

 

Másodközlés. Megjelent a Partilap című tábori újság 2010. július 12-i számában a DUE Médiahálózat XXX. Kommunikációs és Média Szaktáborában, Balatonfenyvesen.

 

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság