Dueonline.hu

Páni Ádám János
DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2012
Az év diákújságírója, felsőoktatás
1. helyezett

„Ez külsősöknek annyira nem lesz izgalmas” – válaszolt mosolyogva Kristóf az álnaiv kérdésre, miszerint lehet-e hangos szurkolással buzdítani a csapatokat a verseny alatt. Igaz, a nézőközönség aránya a tatabányai megyeháza tanácstermében jó a fele a mérkőző csapatok összlétszámának, Dr. Dolina Károlyné – a vezérszurkoló, egyben az esztergomi csapat felkészítő tanára – idejekorán ki is inti a küzdőtérről az összes sajtómunkást, mire a Szeretgom egyfős stábja mellett a 24 Óra tudósítója is kötelességtudóan menekült a pályáról.

Persze megtisztelő lenne feltételezni, hogy mi bármit is tudnánk a tavalyi szingapúri ifjúsági olimpia magyar résztvevőiről, vagy az 1936-os berlini olimpián a tizenegy indulóból nyolcadik helyezést elérő magyar gyeplabda-csapatról, de talán még az sem feltétlenül nyilvánvaló, miről szól egy szellemi olimpia. Hasonlít a szellemi pankrációhoz? Egyáltalán: mi köze van az agytornának az ötkarikás játékokhoz?

Meglepően sok, és nem csak a sakk miatt. 1912 és 1948 között ugyanis – a „hagyományos”, testmozgással párosuló vetélkedés mellett – művészeti versenyt is hirdettek az olimpiákon. Az irodalmi kategóriában sporttal kapcsolatos epikai, drámai és lírai műveket vártak a bírák. 1928-as amszterdami olimpián ezen a versenyen indult, és lett végül aranyérmes a versenysorozat névadója, dr. Mező Ferenc sporttörténész, aki az ókori olimpiák történetét összefoglaló művével nyerte el az első helyezést, így vált a kategória egyetlen hazai bajnokává.

Valaki benevezett minket

„Miért jársz te ilyen versenyekre?”, kérdezem Sárosi Kristófot, a csapat egyetlen férfiúját. „Just for fun”, válaszolja nevetve, majd hozzáteszi: „Mi tavaly elhatároztuk, hogy nem indulunk. Szerintem ez érthető, mivel a csapatban három végzős van, és ők inkább az érettségikre szerettek volna koncentrálni. Annak ellenére, hogy mi ezt többször is elmondtuk, valaki – még mindig nem tudjuk, hogy ki – benevezett minket.”

Bárki volt az, a nyertes csapaton nem változtatott. A verseny tétje, hogy sikerül-e újra a címvédés. A Sebák Anna–Sebák Fanni–Gróf Anikó–Sárosi Kristóf négyes tavaly – akkor még az azóta megszüntetett Szent István Gimnázium színeiben –  végigverte az egész mezőnyt, az ezt megelőző két évben még egy tisztán lányokból álló csapat egy aranyat és egy bronzot szerzett. Az akkori csapat egyik tagja a Dobó gimnáziumba igazolt át, így jött a képbe Kristóf, aki a gimnázium másik csapatában versenyzett – egy területi elődöntőn egymás ellen is indult a két csapat, ekkor a lányok elsők, Kristóf csapata második lett. „Imádom a sportot és a történelmet is szeretem, így a kettő együtt jó párosítás volt – mondja Kristóf. – Az első után már nem volt kérdés a többi verseny, ahogy mi idén sem a Szent Imrét (a Szent István Gimnázium jogutód középiskolája – a szerk.), hanem a Szent Istvánt képviseljük.”

A mieink

„Ülj be negyediknek! – tréfálkozik Kristóf a foghíjas csapaton, az elődöntőig velük versenyző Gróf Anikó ugyanis a döntő napján francia nyelvvizsgájáért küzdött a fővárosban, így a címvédő csapat háromfősre zsugorodott. – Ha a nyolcadik helynél előrébb végzünk, az már eredmény”, latolgatja az esélyeket a falra vetített, egyelőre még üres eredményjelző táblát figyelve.

A képzeletbeli startpisztoly képzeletbeli eldördülése előtt Németh Ferenc, az 1960-as római olimpia öttusa bajnoka ismertette a szabályokat, a feladatlapok lefordítva az asztalra kerültek, majd a stopper indítása után – a hangos biztatás helyett, ugyebár – csak elfojtott beszéd hallatszott az ország nyolc legjobb csapatának asztalai felől; néhol egy-egy játékos az asztalt megkerülve társai mögé állt, hogy jobban lásson. A szurkolók kedvéért dr. Printz János játékvezető, a szellemi diákolimpia döntőinek évtizedek óta állandó levezénylője hangosan is felolvasta a kérdést, így a verseny legtöbbet ismételt mondata lett, hogy „csak teljes megoldás fogadható el, fél pont nem adható.”

Az első körben három csapat, köztük az esztergomi is hibátlan megoldást nyújtott be a megadott öt perc leteltével, majd egészen a harmadik körig együtt maradt a mezőny. Ekkor azonban a közönség számára izgalmasabb, a versenyzőknek viszont igen stresszes játék jött: egy magyar olimpiai bajnok vízilabdázó nevét kellett kitalálni a megadott információk alapján. A tudnivalókat körönként adagolták: először a sportoló elért eredményeit, majd később klubjait, polgári foglalkozását, stb. árulták el, de minden segítség után csökkent az elérhető pontszám. A csapattagoknak minden alkalommal öt másodpercük volt eldönteni, hogy kiről van szó. Ha sokat vacakolnak, lemaradnak a többiektől, de ha rosszul tippelnek, már nincs javítási lehetőségük. A váci Boronkay és a két szombathelyi csapat egyike, a Nagy Lajos Gimnázium gárdája egyetlen segítséggel megoldották a feladatot. A többieken viszont egyre nagyobb a nyomás: mire a negyedik segítség után a miskolci Avasi Gimnázium és a másik szombathelyi iskola, a Bolyai János gyakorlógimnázium csapatával együtt a mieink is beadják megoldásukat, a nézőtérről is jól látható a megkönnyebbülés. Ekkor már tíz helyett viszont csak négy pont járt a helyes megoldásért: két feladat után holtversenyben vezettünk a szombathelyiekkel, most viszont kezdünk leszakadni tőlük.

„Ez a feladat mindig a végén szokott lenni, nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ellövik”, magyarázza Kristóf az ötödik kör utáni negyedórás szünetben, miközben a magával hozott étcsokit majszolja. Az esztergomi csapat éppen a negyedik helyen áll, a dobogó a reális cél.

Az asztal szélén néhány cukorka és egy kupac mandarin kelleti magát, legfelül egy elég viseltes darab. „Ez a kabalánk – mutatja Kristóf. – A területi döntőn szárítottuk ki, még a radiátor nyoma is ott van.” A többi csapat nem hozott magával semmilyen plüssállatot, sem bármilyen szárított citrusfélét, így a szikkadt déligyümölcs zavartalanul fejtheti ki hatását a területi elődöntőn első, az azt követő országos elődöntőn második helyen továbbjutó esztergomiaknál.

Az ellen

A második félidő kezdetén Németh Ferenc a bolyaisokat figyelmezteti, akik még az előző félidő végén csak a második felszólításra adták át megoldásukat az egyik feladat után. A szakmai zsűri ezúttal megkegyelmezett a csapatnak, de a zsűrielnök egyértelművé tette, hogy legközelebb nem lesznek ilyen jószívűek: ahány másodperccel később adják át a feladatlapot, annyi pontot fognak levonni az elért eredményből.

Ez volt egyébként az egyetlen feddhető momentum a döntőn, a diákcsapatok példamutató fegyelmezettséggel és sportszerűséggel küzdöttek egymással. Aki viszont azt hinné, hogy a szellemi olimpián nincs helye viszálykodásnak, az igencsak meglepődött volna azon, ami ezek után elkezdődött. A küzdőtérről kimaradt feszültséget ugyanis némelyik kísérő igyekezett pótolni a lelátóról.

Valamilyen hosszan tartó, mély konfliktus feszülhet például Vác és Nagykanizsa között. Szemlátomást mindkét középiskolában presztízskérdést jelentett az eredményes szereplés (persze a nagykanizsai gimnáziumot a Mező Ferenc név valamelyest kötelezi is erre), így aztán a kanizsaiak kísérője nem annyira csodálkozó, mint amennyire gúnyos hangsúllyal észrevételezte az egyik kérdés után, hogy „nahát, hogyhogy nem lett Vác száz százalékos.” Erre a Boronkay kísérője egy nem túl elegáns „fogd be a szád, János”-sal reflektált, majd biztos, ami biztos, még nyomatékosított egy régi klasszikussal: „pofád lapos!” A nyolcadik kérdésnél viszont mindkét csapat rontott, csak négy pontot ért el a tizenhatból. Mondom, nagy volt a feszültség.

A 24 Óra helyszíni riportjából kimaradt, de mindenképpen meg kell említenünk azt a tényt, hogy néhány csapatnál igen nehéz dolguk lehetett a fiúknak, amikor csapattársaik helyett a feladatokra kellett koncentrálniuk. Különösen Vácott akadhattak ilyen jellegű problémái a team egyetlen férfiújának, de a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium még egy kedvesen mosolygó fényképész hölggyel is erősítette a mezőnyt, így ha nem lenne esztergomi érdekeltségünk, mi biztosan a dombóváriaknak szurkoltunk volna.

Szoros befutó

Az erős mezőny miatt az utolsó, tizedik kör különös izgalmakat tartogatott a versenyző csapatok számára, mivel ekkor még igencsak sokesélyes volt a meccs. A húsz pontot érő sporttörténeti keresztrejtvény előtt a Nagy Lajos Gimnáziumnak volt némi előnye (ebben a csapatban éppen nem voltak lányok), ám mindössze nyolc ponttal lecsúszva követte őket Esztergom, tőlük pedig egyetlen ponttal lemaradva a miskolci Avasi Gimnázium volt a harmadik; de még az élen álló szombathelyiekhez képest huszonegy pont mínusszal a negyedik helyen toporgó váciak, ha aranyéremre már nem is, de dobogós helyezésre még esélyesek voltak. (Pontegyenlőség esetére természetesen készült a zsűri „szétlövő” kérdésekkel.) A rejtvény megoldására négy perc volt, de a legtöbben már a rendelkezésre álló idő felénél letették a tollat, így számítani lehetett arra, hogy sokan közel tökéletesen oldották meg a feladatot.

A négy perc letelte után feszült várakozás következett, amíg a zsűri értékelte a megoldásokat. A szombathelyiek már a nyakukban érezték az aranyérmet, a váciak már nem igazán reménykedtek, az esztergomi és a miskolci versenyzők viszont folyamatosan az eredményjelző táblát figyelték, amin már csak az utolsó oszlop maradt üresen, de már az sem sokáig.

A zsűri a maximális pontszámot elérőkkel kezdte az eredmény kihirdetését, majd előbb Esztergom következett 19, majd Miskolc 18 ponttal, ami azt jelentette, hogy egy ponttal még növeltük is az előnyünket, így a magabiztos, egyenletesen jó versenyzéssel, 169 pontot szerző szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium mögött 160 ponttal Esztergom ezüstérmes, Miskolc 158 ponttal harmadik lett. A hazaiak öröménél csak Dolina tanárnő mosolya volt nagyobb a csapatfotón.

„Az elődöntőben Vác szép, egyenletes teljesítménnyel nyerni tudott előttünk, de a döntőben Szombathely végig dominált. Egy fiatal csapat, sok győzelmet megélhetnek még, ha lehet, akkor innen is gratulálnék nekik” – mondja Kristóf, már a verseny és az ebéd után. A Nagy Lajos Gimnázium csapata az eredményhirdetés után elsőként jött gratulálni az esztergomiaknak, akik a döntőn a legveszélyesebb ellenfelüknek bizonyultak.

Kristóf mesélt a felkészülésről is: „A témákat szétosztottuk, volt, ahol fedtük egymást, de volt olyan téma is, amit csak egy ember tanult. Innentől kezdve: tanulás, tanulás, tanulás és ezt sokszor kellett ismételni. Sok szakirodalmi könyv állt rendelkezésünkre, a legismertebb az Arany Könyv, 1896-tól 2004-ig benne van szinte tényleg minden az olimpiákról, leginkább a magyarokról. Nagy segítséget kaptunk Dolina tanárnőtől is, aki kijegyzetelt számunkra sok dolgot az 1936-os berlini olimpia magyar eredményeiről.” A 2010-es szingapúri ifjúsági olimpiáról viszont nem találtak könyvet, ennek adatait több órás olvasgatással, a Nemzeti Sport és a Wikipédia kapcsolódó cikkeit olvasgatva gyűjtötte ki Kristóf.

Bármennyire is beleadtak mindent, Kristóf arról beszél, lelkesedésük már nem volt a régi. Idén sem tervezték már az indulást, ő jövőre is érettségizik, úgyhogy talán ez volt a hajdani Szent István Gimnázium utolsó sikertörténete. És bár nem sikerült a bajnoki címet megvédeniük, az egy főre jutó pontok számában azért még így is messze felülmúlták a többieket.