Dueonline.hu

Dicsuk Dániel
DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2012
Az év diákújságírója, felsőoktatás
3. helyezett

Alig több mint egy évvel a világpremiert követően a magyar mozikba is eljutott az egyre ismertebb francia rendező, François Ozon filmje, a Menedék. Főszerepben: Isabelle Carré és Louis-Ronan Choisy.

Bevallom, az alapvető kíváncsiságom mellett kissé aggódtam is, mielőtt megtekintettem az alkotást, hiszen nem igazán tudtam, mire számítsak. A filmet már korábban megnéző nemzetközi publikum elég vegyesen nyilatkozott róla, ráadásul, bár a francia rendezőnek voltak már nagyon sikeres művei is – gondoljunk csak az ismert Thomas-színmű, a Nyolc nő filmadaptációjára, melyet nem csak rendezőként, de forgatókönyvíróként is ő jegyez –, legutóbbi próbálkozásai azonban a több jelentős díjjelölés ellenére is elég megosztóak lettek.

Fokozva a kettősséget, az első tíz-tizenöt percben úgy tűnt, hogy a Menedék is inkább az „egyhangú”, és „unalmas” jelzőket érdemli majd ki, ám a mű elsődleges történetének kibontakozásától számítva, alighanem sokak érzése megváltozik – s egyszerre a lapos, monoton kezdés is érthetőbbé válik.

A film tempója, dialógusai még művészdrámai mércével mérve is lassúnak számítanak. Ugyanígy igaz ez a képkockákra is – melyek minden arcot, kezet, tárgyat aprólékosan megmutatnak, azokon hosszan elidőznek. Mindez azonban még annak sem számít zavarónak, aki szereti a „pörgőbb” jeleneteket, hisz a visszafogott, részletes ábrázolásmód, koherensen illeszkedik a történet jellegéhez is.

Ha már szóba került, a cselekmény kiindulása elsőre meglehetősen sablonosnak hangzik – egy kábítószerfüggő fiatal pár férfitagja rossz minőségű heroin miatt meghal, a lány pedig kómába esik, s miután magához tér, megtudja, hogy terhes. Megnyugvást keresve egy vidéki házba menekül, ahol váratlanul megjelenik elhunyt szerelmének homoszexuális bátyja.

A cselekmény igazi tartalma itt kezd kibontakozni. A bevezetőben elhangzott, hogy izgalmas a történet; ezt nem úgy kell érteni, hogy hemzseg a mozgalmas, akciódús jelenetektől, ám az tény, hogy miközben pereg a film, nem tudjuk biztosan, vagy épp nem is sejtjük, hogy mi is fog történni a következő percekben.

A meglepetések nem abból fakadnak, hogy a történet különösen tekervényes lenne; az előre jelezhetetlennek tűnő fordulatokat az Ozon által jól összeválogatott, reális – sőt sokszor túl reális – életképek biztosítják. Emellett kiváltó ok lehet az is, hogy a film központi elemei olyan társadalmi tabuk, mint a már fentebb említett, nem csak érintőlegesen, hanem sokszor részletesen ábrázolt homoszexualitás, vagy épp az egész cselekményt elindító drogfüggőség és –túladagolás, de elég nyersen jelenik meg például a terhesség alatti szex, vagy épp az anyasággal kapcsolatos ambivalens érzések is.

A női főszerepet az az Isabelle Carré kapta meg, aki korábban – bár drámákban is feltűnt – elsősorban vígjátékbeli alakításaival vált ismertté. Ezúttal is élethűen formálta meg a sok csapás által sújtott, enervált, kimerült, többször is sokkos állapotban lévő Mousse-ot, és bár tény, hogy hölgyek életkorával nem illik foglalkozni, a 2009-ben harmincnyolc éves színésznő hitelesnek tűnt a tőle vélhetően több évvel fiatalabb lány bőrében is. Mindemellett teljesítményével kapcsolatban mindenképpen ki kell emelnünk még egy fontos részletet; azt, hogy valóban többhónapos terhes volt a forgatás ideje alatt.

„Mousse” főszereplőtársát, Pault egy színésznek még roppantul tapasztalatlan, ám zeneszerzőként már Franciaországban ismert fiatalember, Louis-Ronan Choisy keltette életre. Kezdőként nem volt könnyű dolga, hiszen a gyászoló bátyként és a meg nem értett művészként is megjelenő fiú karaktere nem csak összetett, de gyorsan és erősen változó is, ám sikeresen megoldotta a feladatot. Játéka, mimikája ugyan néha kissé darabosnak hatott, ám Paul érzései, gondolatai világosak, érthetőek voltak, s mindez nem csak a forgatókönyvnek, de természetesen Choisy közvetítésének is köszönhető.  

Bár tény, hogy ezt az alkotást nem túlságosan könnyű megemészteni, és alapvetően nem is alkalmas mondjuk egy hétvégi ebéd utáni családi kikapcsolódásra, mindazoknak érdemes megtekinteni, akiket vonzanak a komolyabb jellegű francia filmek, és kis túlzással alapmű lehet azok számára, akiket foglalkoztatnak az emberek mindennapi korlátai, s azok realisztikus, szemtől szembe történő ábrázolása is.