Dueonline.hu

Till Anilla Fatima
DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat 2012
Az év diákújságírója, középiskola
3. helyezett

Egy év telt el budapesti West Balkánban történt tragédia óta. Idén Dr. Zacher Gábor drogprevenciós előadása járja az országot - a 7 perces szülőket arra tanítva, hogyan tömjék be az ementáli gyermekeiken keleletkezett lyukakat; szeretettel, figyelmességgel és őszinteséggel buzdítva őket arra, hogyan kerüljék el a pszichoaktív szereket. A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium diákjainak és szüleiknek szánt előadása után kaptam mikrofonvégre a toxikológust. A beszélgetés csak alátámasztotta a doktor úr állítását: egy drogmegelőző előadáson amiről a legkevesebbet kell beszélni, az maga a szer.

Ha Magyarországon azt mondjuk „a meteorológus”, akkor Aigner Szilárdra, „a genetikus”, akkor Czeizel Endrére, és ha „a drogos”, akkor Zacher Gáborra gondolunk. Nehéz a kereszt, amit a foglalkozásából kifolyólag cipel?

Nem. Egyetlen egy baj van ezzel az egész történettel: ha nem lenne ennyi munkánk, akkor most biztosan nem ülnék itt. Részben azért, mert nem kerestek volna meg előadást tartani, és most Ön sem ülne velem szemben. Egy átlag magyar orvossal miről akarna beszélgetni? Ez egy médiában eladható dolog: az öngyilkossági kísérletek, mérgezések, a kábítószer-használat. Ezért lettem én, és természetesen az osztály is, ahol dolgozom, sokkal népszerűbb, mint egy átlag belgyógyászati vagy sebészeti osztály. Ha azt mondanánk, hogy Magyarországon évente ötszáz öngyilkossági kísérlet történik, és tizenöten kerülnek kórházba kábítószer használat miatt, bárki kíváncsi lenne rám? Azt gondolom, hogy alapvetően nem.

Jim Morrison, Jimi Hendrix, Janis Joplin, és most ugorjunk egy nagyot - Amy Winehouse és Whitney Houston – mind nagyok voltak és a drogok áldozatai. Gondolja, hogy ki tudták volna ugyanazt hozni magukból a drogok nélkül?

És a neveket még folytathatnánk, mert mondhatnám azt, hogy Kurt Cobain, Brian Jones, az egyik Gibb-testvér, az öreg Belushi és a sorozatnak itt még nincs vége. Csakis olyan neveket mondtunk, amit talán az Ön korosztálya is ismer, habár valljuk be őszintén, ezek a nevek már nem a mai fiatalok zenéjéhez tartoznak. Még nem is élt, amikor ezeknek az embereknek egy része már réges-régen meghalt. Én azt gondolom, hogy ők azon kivételezettek közé tartoznak, akiknek tudott a szer adni valamit. Amitől olyan dolgokat tudtak produkálni és olyan eredmény született, amiről itt most Ön is beszél. És ez csak a könnyűzene, nem beszéltünk Verlaine-ről, Rimbaud-ról, a párizsi Hasis- és Absinthe-klubról, Steven Kingről, aki 16 éven keresztül kokainfüggő volt, és a saját kokainos rémálmait írta meg a könyveiben. Ott van még Charles Lutwidge Dodgson, írói álnevén Lewis Carroll, ő írta az Alíz csodaországban című könyvet. Lewis Carroll aktív meszkalin függő volt, és a saját meszkalinos élményeit írta meg a regényében. Nem említettünk olyan impresszionista festőket, mint Pablo Picasso, Manet, Degas, Van Gogh, akiktől olyan képek születtek, hogy az ember megáll a múzeumban, és csak annyit mond: ha! Vagy esetleg beszélhetnénk Hector Berlioz-ról is. Írt egy fantasztikus szimfóniát, amelyben kettő tétel is a kábítószer fogyasztásról szól. Ma úgy becsüljük, minden egymilliomodik embernek adatik meg, hogy a szerhasználat kapcsán olyan dolgokat tudjon produkálni, aminek valódi nyoma marad.

Visszatérve a zenére, tudjuk, hogy nagyon szereti a Rolling Stones-t, ott volt húsz koncertjükön is. Ha jól tudom, a mobilján a Start Me Up a csengőhang. A legjobb nóták narkotikumok hatása alatt születtek. Ön a drogok elleni harcra tette fel az életét. Hogyan fér össze egy narkós koncert élvezete a drogok elleni harccal?

Megmondom őszintén, én a Stones-t akkor kezdtem el hallgatni, amikor ők már nem ebben a történetben voltak. 1995-ben megjelent a Stones-nak egy baromi jó videóklipje, Like A Rolling Stone címmel. Ez nem eredetileg az ő daluk, hanem egy Bob Dylan számnak a feldolgozása. A Rolling Stone magazin az ötszáz legjobb dal közül ezt a másodiknak sorolta be, ez pedig egy elég jelentős dolog. Itt már Jaggerék nem voltak fiatalok, Mick velem egykorú lehetett. A dal már arról a Stones-ról szól, akik inkább a figyelmet hívják fel a szerhasználatra. Nem pedig arról, amikor Mick Jagger ott ült a szép nagy ajkaival a TV-ben és bevallotta, hogy időnként használt különböző pszichoaktív szereket. A videóklip főszereplője egy Patricia Arquette nevű színésznő, aki Londonban két lányt játszik el. Az egyik lány a felső tízezerhez tartozik, Rolls Royce, kokain, szállodák, csilli-villi bulik és partik világa, a másik az igazi lepattant west end-i kis drogos prosti. A tanulság, hogy gyakorlatilag nem válogat a szer, ugyanoda lyukad ki a két történet. Persze azt gondolom, hogy nem lenne Sister Morphine, Brown Sugar, Mother's Little Helper anélkül, hogy ők ezt ne élték volna át. De ők kivételezettek. Ahogy mondtam, azon kevesek közé tartoznak, akiknek a szer adott valamit. És ez nagyon keveseknek adatik meg. Visszatérve Jim Morrisonra – „There are things known and there are things unknown between are the doors” -, vannak ismert és ismeretlen világok, és a kettő között mint egy kapu, ott van tulajdonképpen a „Doors”, ami egy nagyon furcsa pszichedelikus világba vezet át. Azt gondolom, ettől még Morrison zsenialitását el kell ismernünk. Nade 27 éves korában meghalt, és elég bizonytalan körülmények között. Ezzel az erővel említhetnénk Allen Gisberget, aki a beatnemzedék költője, vagy Kerouacot, és bizony az ő életükben is előfordultak a pszichoaktív szerhasználatok. Az ő oldalukról, semmiféle kivetnivalót nem látok. De mi a valószínűsége annak, hogy azok közül, akik az előadásra jöttek, itt ül egy Jim Morrison? Baromi kicsi. Persze véletlenül bejöhet neki, de nem beszéltünk azokról az ezrekről, akik próbálták magukat Jim Morrison vagy Janis Joplin után megvalósítani. „Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!” – mondta ő. És sikerült neki? Hogyne. 27 évesen heroin túladagolásban meghalt. El tudnánk ma képzelni Janis Joplint, ahogy az unokáival sétál a Central Parkban? Azt gondolom, csak így lehetett belőle ikon. Nekik sikerült, kevesen voltak, és másoknak, akik olyan baromi sokan vannak, meg abszolút nem.

Ellentmondó információkat hallottam arról, hogy a marihuánának milyen szexualitásra gyakorolt hatásai vannak. Egyesek szerint tompítja, mások szerint fokozza a vágyat. Mi az igazság?

Hú. Ön próbálta?

Nem. De egyébként sem vallanám be. :)

Na látja ez a baj. Hogy nem vallaná be. Én bevallom, hogy nem használtam pszichoaktív szereket, és semmilyen tapasztalatom nincs ezen a téren. Alapvetően az ember a saját szexuális életét bizonyos ajzószerekkel, stimuláns szerekkel próbálta időnként megközelíteni, javítani és még inkább a topra vinni. A THC nem típusosan az a szer, amely a szex szempontjából pozitív hatással lenne, inkább a tompítás dominál. De ha már szex, akkor jóval inkább javasolt bizonyos szexuális kultúrákban a poppers, ami entaktogén, vagy a bufotenin, ami szexuális jellegű hallucinációkat okoz. Egy-két egyéb más triptamin származék kicsit az ember fantáziavilágát is feldobja. A kokaintól az embert még inkább elkapja a bírvágy és a baszdüh. Egyetlenegy baj van ezzel, a férfiemberek oldaláról: az étvágyat megnöveli, de a teljesítőképességet nem. Lehet, hogy sokat akar a szarka, de - akár itt szó szerint értve – nem bírja a farka.

Nem gondolja, hogy ahhoz, hogy jól fel tudja venni a harcot a drogok ellen, ki kelljen próbálnia a narkotikumokat?

Most befutott a csapdámba. Ön hány éves?

Tizenhét.

Járt már nőgyógyásznál?

Igen.

Férfi volt vagy nő?

Férfi.

És a férfi honnan tudhatja, hogy mi az a menstruációs görcs? Szült valaha férfi, aki tudja pontosan milyen az a szülési fájdalom? Kell ahhoz valakinek átesni egy daganatos betegségen, hogy daganatos betegeket tudjon gyógyítani? Kell valakinek, hogy fitymaszűkülete legyen, hogy megtudjon operálni egy fitymaszűkületest urológusként? Én azt mondom, ahhoz sem kell átesni a történeten, hogy az ember tudjon ezekről hitelesen beszélni vagy betegeket gyógyítani. Amikor annyi idős voltam, mint Ön, a paletta szűk volt, akkor nem próbáltam drogokat. Később, amikor már egyetemista voltam, láttam néhány füves csoporttársam, hogy mennyire megváltoztak. Én egy baromi öntörvényű fickó vagyok. Azt szeretem csinálni, amit én akarok. Tudatilag ne változtasson meg semmi. Nem tántorogni akarok, hanem egyenesen eljutni A pontból B pontba.

Az alkoholtilalmat 1933-ban feloldották az Egyesült Államokban. Gondolja, hogy előbb-utóbb a drogtilalmat is megszűntetik?

Elképzelhető, valamilyen utópista világban. Miért ne lehetne erről beszélni? De ha belegondol, 2012-ben a magyar társadalomnak az a legnagyobb problémája, hogy legalizáljunk, vagy ne legalizáljunk kábítószereket? Hárommillió ember él potenciálisan a hajléktalanság határán. Több olyan probléma van, amiről nap mint nap beszélünk, megélhetés, munkanélküliség, családok szétesése, értékrendválság, szerepválságok, jövőkép keresése az emberek életében. Tele van ilyenfajta lyukakkal ez az ország. Tudja, hogy mennyi fogkrém és fogkefe jut per fő per év Magyarországon? Kettő tubus fogkrém és 0,7 fogkefe. Ez nagyjából annyit jelent, hogy több mint egymillió olyan magyar állampolgár van, aki a fogmosás tényét nem ismeri. Nem hogy csak naponta egyszer mos fogat, hanem egyáltalán nem mos fogat. A legfontosabb dolog az, hogy legalizáljuk-e a marihuánát, hogy legyen jó kis adóbevételünk? Hol tart ma a magyar általános egészségkultúra? Nagyon a béka feneke alatt.

Hogy fogy a Zacher?

Nem tudom. A feleségem szokta követni és időnként néhány dolgot elmond. Talán tegnap este mondta, hogy a Librin most negyedik vagyok, de csak helyeslően bólintottam. A könyv érdekesen született, nem én akartam, hogy megjelenjen. Részben azért, mert arra, hogy leüljek és megírjak egy könyvet, egyszerűen nincs időm. Szakkönyveket írunk. Az íróval, Karizs Tamás barátommal együtt jártam gimnáziumba. Vele vagyok olyan jó viszonyban, hogy szívesen töltöttem el vele hosszú-hosszú órákat. Előtte is kerestek már meg könyvkiadók, ajánlottak fantasztikus újságírókat, de vadidegen emberekkel semmi kedvem nem volt leülni. Azt mondtam Tamásnak, ha akarja, hát írjuk meg, de én ebből egy betűt nem fogok leírni. Akkor hogy csináltuk? Beült mellém az autóba, és amikor Debrecenbe vagy Pécsre utaztunk az egyetemre előadni, azalatt a pár óra alatt rengeteg hangfelvételt készített. Ebből már úgy rakhatott össze egy könyvet, ahogy akart. Bármily furcsa, nem olvastam. De hát én magam vagyok a könyv.

Állandóan pipázik, munka alkoholista, napi 3-4 órát alszik, maximalista, egyetemeken tanít, előadásokat tart. Épp olyan felpörgetett életet él, mintha valamivel felpörgetné magát. Mi ez a szer?

Koffeinfüggő vagyok, sok teát iszom. Van ez a barnás színű lötty, amiről a gyerekem azt mondta, jó lenne egyszer analizáltatni, hogy mennyi koffein lehet benne. De a koffeinnel szemben kialakul egyfajta tolerancia, hozzászokás. Alapvetően egy függő természet vagyok. Függök a családomtól, a munka alkoholizmusomtól, a csokoládéfüggőségemtől, a nikotintól, a koffeintől, az edzésfüggőségemtől. Valószínűleg még ma este is, ha hazamegyek, akkor el fogok menni futni, ezzel zárom le a napomat. Egyszer élünk, és az előadásaimmal kapcsolatban azt gondolom, ez a fajta információ-átadás haszonnal jár. A hallgatóknak és a hozzánk kerülő fiatal orvos-kollégáknak szoktam mondogatni, hogy (lopott a mondat, nem tőlem származik, hanem Isaac Newtontól): „Álljatok a vállamra, mert ha a vállamra álltok, akkor messzebbre láttok, mint én.” Jó lenne, ha azok a gyerekek, akik ma itt voltak, „a vállamra állnának”, mert akkor messzebbre látnának, mint én. Ebben benne van az is, hogy ha arra kerül a sor, nem nyúlnának a pszichoaktív szerekhez.

Dr. Zacher Gábor az egyik legismertebb orvos ma Magyarországon. Nem véletlen, hiszen amellett, hogy a szakmájában egy profi, olyan stílusban adja át a tudását, hogy az embernek kedve támad a drogok ellen küzdeni és toxikológiát tanulni. Az üzenet sikeresen eljut diákokhoz és tanáraikhoz, gyermekekhez és szüleikhez egyaránt. Azt gondolom, előadásainak és munkájának nem egy fiatal köszönheti majd az életét.