Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Miért mondjuk, hogy új a tábor?

A harmincadik DUE-tábor sok tekintetben az első is volt. Mindenki - minden csoport-, és szakmai vezető, valamint táborlakó - hozzátett valamit ahhoz, hogy 2010-ben már csak a jó hagyományokat vigyük tovább és tanuljunk a hibáinkból. Ez a közösség ismét képes volt erre.

 

Hosszú évek óta nem volt olyan DUE-tábor, amelyet ekkora felkészülés előzött meg. Idén először a DUE hetedik generációjába tartozó új csoportvezetők több oldalas programterveket nyújtottak be a szakmai vezetőknek, amelyeket egy parázs hangulaú tihanyi hétvégén beszéltünk meg.

 

A "fiatalok" szabad kezet kaptak. Az volt a feladatuk, hogy a tradíciók tiszteletben tartásával mindent újítsanak meg, ami a hatáskörükbe tartozik. Ennek volt köszönhető, hogy 2010-ben már teljesen önállóan dolgozhattak a csoportvezetők, ugyanakkor a szakmai vezetők is érdemben kivehették a részüket a munkából.

 

Ez volt az a tábor, amelyben

 

- először nem úgy nézett ki a Kis Hasznos című újság, mint az előző húsz évben,

- először adtunk mentorokat az új táborlakók mellé,

- először szerveztünk szellemi akadályversenyt a műfajelméleti alapok elsajátítására,

- először rendeztünk sajtótájékoztatókat,

- először készült élő rádióműsor látványstúdióban (valamint tárkonyos krumpliragu látványkonyhában),

- először sugároztunk krónika-különkiadást,

- először adtunk ki képesújságot,

- először készült ál-dokumentumfilm és némafilm,

- először történt, hogy 26-an dolgoztak egyetlen cikk megszületésén,

- először építettünk fel egy komplett tévéstúdiót,

- először dolgozhattak a DUE saját (!) számítógépein a lapszerkesztők,

- először történt meg, hogy nem volt gond az internet-kapcsolattal és a hangosítással

- először működött külön technikus csoport,

- először mentünk el igazán exkluzív helyre kirándulni (a kőröshegyi völgyhíd belsejébe),

- először voltunk képesek értelmet adni a takarodószignálnak,

- először bizonyítottuk be, hogy a Nádas Büfén kívül is van élet.

 

Ami azonban érték volt a DUE-táborban, az 2010-ben is az maradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a táborlakók bejegyzései a Facebook-on, vagy az, hogy olyan veteránok is eljöttek a táborba, mint Kuti Sándor és Fórián Tibor.

 

Most megkezdjük a harmincegyedik - és egyben a második - DUE-tábor szervezését.

 

Herczeg Zsolt

a DUE Elnökségi Tanácsadó Testületének tagja

a DUE-tábor egyik szakmai vezetője

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság