Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Irány London!

Fél szemünket Rión tartottuk az elmúlt fél évben, azonban tekintetünket ezúttal teljes egészében Londonra fordítjuk. Lesz kiknek és miért szorítani idén nyáron is, még ha a tradíciók és a realitások távolra is kerültek egymástól.

 

Kevesebben, de eredményesebben?

Az elmúlt hónapokban igyekeztünk – a teljesség igénye nélkül – némi betekintést nyerni és adni legtehetségesebb fiataljaink felkészülésébe, akikkel talán Rióban, vagy egy későbbi olimpián találkozhatunk majd. Most azonban eljött az idő, hogy a közeljövővel is foglalkozzunk egy keveset.

Vajon végül hány kvótással vágunk neki Londonnak? Az esélyeseink beváltják majd a hozzájuk fűzött reményeket? Kik okozhatnak meglepetést a 2012. évi nyári olimpián?

Esélylatolgatásunk kezdjük a puszta számokkal. Száz nappal a londoni torna hivatalos megnyitója előtt, vagyis április 18-án 107 kvótással állunk, aminél kevesebb versenyzőt legutóbb 1932-ben delegált Magyarország az ötkarikás játékokra, akkor 58 honfitársunk utazott Los Angelesbe. Négy éve Pekingben 174-en, 2004-ben az athéni játékokon még 209-en voltunk.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke a bizottság április 15-ei sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, 130 fős magyar csapatra számít a ködös Albionban, azaz, ha a hátralévő bő három hónapban további 23 versenyző tudná magát kvalifikálni a tornára, úgy már elégedett lenne (a női válogatott lapzártánkkal egy időben szerezte meg az induláshoz szükséges kvótát, így 120-nál járunk).

Komoly érvágást jelent a férfi kard-, a női párbajtőr- és női kézilabdacsapat távolmaradása, de az április 18-ai állás szerint teniszezőnk, cselgáncsozónk és triatlonistánk se indulhatna Londonban. Utóbbi sportágakban azonban még maradt néhány kvótaesélyesünk erre az időszakra is.

Viszont már biztosan ott lesz világbajnok tornászunk, Berki Krisztián, a 200 méteres mellúszás VB-aranyérmese, Gyurta Dániel, a kalapácsvető Pars Krisztián, valamint a légpuskás Sidi Péter, akiket az amerikai USA Today c. lap a legnagyobb magyar aranyesélyesként tart számon.

Mi titkon azért reménykedünk a csodában, így például vízilabdázóink zsinórban megszerzett negyedik sikerében, vagy épp Cseh László remek úszásában, még akkor is, ha Michael Phelps bejelentette, mégis csak több számban indulna, ezzel alaposan megnehezítve a magyar klasszis dolgát. És akkor kajak-kenusainkról még nem is beszéltünk…

Az amerikaiak szerint egyébként 4 arany mellett 7 ezüstöt és 6 bronzot hozhat majd haza csapatunk Londonból. Ennyi éremmel Borkai Zsolt is kiegyezne, hisz így sikerülne felülmúlni az ilyen szempontból nem túl szép emlékű pekingi viadalt (3, 6, 2).

Ha képesek leszünk túlszárnyalni a 2008-as három aranyunkat, akkor már boldog és elégedett leszek – mondta a MOB elnöke. – Az elmúlt húsz évben, a barcelonai torna óta egyre csak csökken a résztvevőink száma, ha Athént nem nézzük. Bízom benne, de nem reális, hogy ez a tendencia a közeljövőben megváltozhatna – tette hozzá.

Kocsmár-Tóth István

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság