Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Mezővárosi chill out

 

Hódmezővásárhely Magyarország második legnagyobb közigazgatási alapterületű és leghosszabb nevű városa. Április közepén a fazekasságáról, festészetéről, hímzéséről, olvasóköreiről, múzeumairól, strandjáról, piacáról, tájszólásáról, fura utcaneveiről és táskaleveséről ismert „slow city-ben” vendégeskedett negyven DUE-s.
 
Ami csak itt van
Úgy mondja a nóta, hogy „Vásárhely kővel van kerítve” – és nem hazudik, mert az 1879-es szegedi árvíz után valóban épült egy majdnem húsz kilométer hosszú téglafal a városban. Az Alföldön nincs párja. Fenn maradtak a döbbenetesen hideg és tiszta vizű ártézi kutak is, amelyekből az egész országban itt van a legtöbb, no meg az olvasókörök, a helyiek civil klubjai. Ami pedig végképp kiirthatatlan – „szöröncsére” –, az a tájszólás. Büszkék még a vásárhelyiek a hímzésükre, a majolikára, az „Alföldi Porcelánra”, az Állattenyésztési Napokra, a Juhászversenyre, az Alföldi Galériára, a Tornyai János Múzeumra, az itt született Bessenyei Ferencre, Antal Imrére és Risztov Évára, meg úgy általában mindenre.
 
Vásárhelyi helyek
Sörözős, csocsózós beszélgetésre ajánljuk a Joker Cafét az Andrássy utca 3. szám alatt és ugyanott a New Penna Clubot. Jó hely a Hordó Pizzéria & Pub is (Városház utca 3.). Az Ifjúsági Házban (Zrínyi utca 1.) szombaton hajnal ötig buli van mai zenékkel. A Piros Presszó is közkedvelt hely a Hódtó utca 2. szám alatt. Az Andrássy út. 30. szám alatt este tízig nyitva találod a Mango Cafét, és nem csalódhatsz a főtéri Fekete Sas Kávézóban sem.
Ha meg akarod ismerni a várost, bérelj bringát! Vásárhelyen öttől százötig mindenki biciklizik, a város óriási, sima, mint az asztallap, és tele van kerékpárutakkal.
 
Öt dolog, amit mindenképp
Emlékpont Múzeum – világszínvonalú, mint a Terror Háza, annak túlkapásai nélkül
Piac – szombaton délután mindent megkaphatsz, amire nincs szükséged, de kell-kell-kell!
Belvárosi Fazekasház – Ambrus Sanyi bácsi tényleg mester és még enni is ad
Strand és uszoda – termál, gyógy, fedett, bugyog, ami csak elvárható
Mártélyi Tisza-holtág – annyira idilli, hogy festeni nem lehet jobbat, épp ezért mindenki ezt festi.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság