Dueonline.hu

Nyári sorozatunkban úti célokat ajánlunk a szünet hátralévő részére. Ezúttal Törökországba kalauzolunk el.

Nem tudom, hogy a korom vagy a körülmények tették-e ezt az utat olyan meghatározóvá az életemben, de azt tudom, hogy az október-november és Európa-Ázsia határán kígyózó kalandos út megmutatta, hogy kell megismerni egy országot turistaként, hogyan kell feltöltődni egy utazásban, és hogyan kell élvezni a szervezett spontaneitást. Útra kelt hát egy amerikai, két új-mexikói és egy magyar – mind tudta, hogy kell vigadni. Tíz nap, egy ország, három különböző úti cél.

Amikor egyik lábam itt, a másik ott – úgy értem, a jobb már Ázsiában, a bal még Európában –, vagyis haladok át a Boszporusz-hídon, ami nem csupán Isztambul két felét, de a két kontinenst is összeköti, azon gondolkodtam, hogy hogyan is lehet a leginkább megfogni a két félteke közötti különbséget? Például: az egyik oldalon Starbucks, a másikon egy utcai árus, akinek a szolgáltatása, hogy fénymásol és laminál a kis kerekes kocsiján? Vagy inkább abban, hogy mikor nyújtasz a reggeli futás előtt a tengerparton, nem is érted, hogyan ébredhettél eddig a mecsetek imába hívó éneke nélkül?

Mindenesetre, ahogy teltek a napok, úgy lettünk egyre biztosabbak abban, hogy ebben az országban vannak a világ legszínesebb ételei, hogy a török kávé nem forró vizes zacc, hanem magának az univerzum létezésének energiaforrása; valamint abban, ahogy egyre beljebb utazunk Ázsiába, úgy nyílik és töltődik fel a testünk és lelkünk, lerázva az Európai kimérve-rohanás neurotikus beidegződéseit.

Volt egy álmom. Egy Oktogoni kebabos gyorsétteremben született, amikor egy kifakult plakáton megláttam Pamukkale teraszos mészkőmedencéit. Azt álmodtam magamnak, hogy eljutok ide. Így lett a második állomás ez a hely, ami az UNESCO világörökség része. Nem kisebb dolog bizonyosodott be itt, mint hogy nem minden katalógusfotó hazugság; és hogy a Földet valóban Isten teremtette. No, meg, hogy a lila szaténba burkolt panziószoba is Isten kezének áldott munkája azért, hogy ezzel ellensúlyozza azt a sok gyönyörűséget, ami ezen kívül a természetben van.

Az egyik nap napoztunk a termálvizes hófehér medencék partján; egy hosszú buszút után pedig hópelyhek szállingóztak a világörökség másik csodás részének, Kappadokiának barlangoszlopai között. Miközben jósoltak nekem a kávézaccból, egyértelműnek látszott a törvényszerűség: minél inkább kietlenné válik a környezet egy ember körül, annál inkább érti meg életének zűrzavarát, a miérteket és múltat, így lehet sejteni, merni a jövőt. A sok megvilágosodást sötétedés követte és az éjjel leszálltával egy dervis-tánc. Majd jött a hajnal és Budapest.

Balogh Bea