Dueonline.hu

„Olvassatok! Bármit és mindent, hogy gyarapodjon a szókincsetek, és hogy megismerjétek mások írásstílusát is” – hallhattuk már oly sokszor a DUE médiatáboraiban. Na jó, de mégis mit érdemes az újságosnál megvenni? Mire ne sajnáljuk a pénzt?

Utánajártunk és kifaggattuk a DUE vezetőit és a nyári médiatábor szakmai és csoportvezetőit, hogy ezúttal konkrét instrukciókkal lássanak el minket. Ezúttal az idei táborvezetője és a DUE Tallózó főszerkesztő-helyettese, Pál Zsombor lát el minket jó tanácsokkal, ráadásul nem is akármilyen témában.

Egyre több újságosnál láthatunk idegen nyelvű magazinokat, illetve egy újságírónak az angoltudás ma már alapfeltétel. Igen ám, de ezekkel a szaklapokkal is Dunát lehetne rekeszteni, és mi most is, ahogy mindig, csak a jóból kérünk.

Kezdjük az alapoknál. Csak a New York Times-ot érdemes olvasnunk?

Napilap-ügyben mindig ezzel szoktak példálózni, pedig amennyire kijár nekik a tisztelet a múlt meg a súly okán, annyira száraz olvasmány is, ha valaki egyszerűen csak le szeretne ülni egy újsággal. Szerintem tanulni is többet lehet a brit Guardianből, meg általában is jobb választás, ha valaki tartósan szeretne külföldi újságot is olvasni, már csak azért is, mert egy angol nézőpont átélhetőbb, közelebb van.

És miben különbözik az angol napilap a magyartól?

A legkomolyabb tanulság, hogy mennyire máshogy is fel lehet fogni egy napilap szerepét, mint amit mondjuk itthon megszoktunk. A Guardian nagyon gyakran indít teljesen saját témákkal a címlapon, azaz nem a mindenféle pártok előző napi sajtótájékoztatóiból meg a bepattanó sajtóközleményekből él, nem csak lereagálják a körülöttük történő ügyeket és ügynek beállított figyelemeltereléseket, hanem saját jogon vesznek részt a Beszélgetésben. Középfoknál nem sokkal kell jobb angol ahhoz sem, hogy a másik nagy vívmány is átjöjjön: a Guardian nyelvezete sokkal kevésbé elefántcsonttornyos a megszokottnál, nem próbálnak mindenáron hiperirodalmiak lenni vagy idegesítő sajtó-műnyelven írni, és közben magától értetődő, de alapvetően jókedvű iróniával állnak egy csomó dologhoz.

Akkor ezentúl csak a Guardiant olvassuk? Nem túl száraz?

Ha valakit nem foglalkoztatnak a brit társadalmi problémák, akkor rászokni nem kell, egy-két hétnyi szórványos olvasgatással a fenti dolgokat simán le lehet szűrni. A világ történéseit viszont tartósan is elég jól lehet követni a külpol-rovatból (és nagyon vicces eredményeket szül, ha valaki megpróbálja összehasonlítani azt, amit a Guardian egy nap elmond a világról azzal, ahogy tetszőleges magyar napilap vagy portál Külföld rovata aznap kinéz). Jók a kultúra és életmód dolgok is, amikor pedig hétköznap estére keresek lazulós olvasgatnivalót, a G2 nevű napi mellékletre szoktam rámenni, ahol minden napra jut egy jól megírt riport, összeállítás, interjú vagy kifakadás. Nem mellesleg az utóbbiból hetente kb. 25 témát lehet meríteni kis gondolkodással. Egyébként a Guardian valószínűleg egyben a legszebb lap is a világon, okos, modern külsővel, de ezt csak Angliában járva lehet normálisan ellenőrizni, mert az országon kívülre csak a sokkal kevesebbet mutató, fekete-fehér nemzetközi kiadás jut el.

És mi a helyzet a hetilapokkal?

Hetilap-ügyben már jobb fej a sors, az összes fontosat lehet kapni itthon is, és mivel rájuk van írva a magyar ár, az a galádság sem történik meg, hogy a magyar forgalmazó hasraütésszerűen ráír egy orbitális árat (így tesz például az internettel, technikával, jövővel foglalkozó és elképesztően ötletesen szerkesztett ötdolláros Wired magazin több mint 3000 forint, mire a Váci utcába ér). Én kettőt szeretek különösen közülük: a Time-ban az a jó, hogy alaposan, történetekbe ágyazva mesélnek el érdekes dolgokat a vietnámi környezetszennyezéstől kezdve odáig, hogy mi van a Bosszúállók nevű szuperhősös film rendezőjének a fejében: egy jóleső lépéssel hátrébbról nézik a világot, és észrevétlenül lehet nagyon sokat tanulni írástechnikában.

Az Economist pedig abban erős, hogy elképesztően okos és közben mégsem fáj olvasni: ha valaki elszigetelt hírek felszínes ismerete helyett trendeket szeretne érteni politikától kultúráig, akkor nem nagyon nyúlhat jobb helyre. Ha nincs korlátlan idő, egyikre sem kell előfizetni, az is sokat segít (és a magyar újságíró-közösség felső nagyon kevés százalékába katapultál tájékozottság szempontjából), ha egy lazább hétvégére beszerzi az egyiket az ember. Én például úgy szoktam dönteni, mint minden épeszű vásárló: megnézem, mi van a címlapon, aztán viszem, amelyik érdekesebb.

A magazinokat azért mégis csak jobban szeretjük. Neked melyik a kedvenced?

Ha valaki éppen hozzájuk tud jutni, elképesztően jól megírt cikkeket lehet találni számtalan havi magazinban is. Én itt az amerikaiakra vagyok rákattanva, valahogy nekik megy jobban. A Vanity Fairrel például elég nehéz mellémenni, mert mindegyik számban van egy remek húszoldalas cikk, hol a showbusiness-ről, hol pedig a harmadik világháborúról, ami majdnem lett, de én mondjuk háromszor olvastam újra az Esquire nevű sznob férfimagazin Justin Timberlake-címlapinterjúját is és harmadszor is elképesztően jól szórakoztam közben. Nem szokták kitenni a drága cikkeket az internetre, de azért okos guglizással elő lehet keríteni dolgokat, ha pedig akadna otthon egy táblagép, arra simán meg lehet venni eredeti, 2-3-4 dolláros áron az aktuális számot.

Ha civilként böngészel az interneten, miből táplálkozol? Mik a kedvenc portáljaid?

Akármit is írok, valószínűleg mindenkinek van saját, beégett „ha van öt percem, akkor rámegyek” portálja, ahonnan a híreit beszerzi. Mégis, ha valaki komolyan gondolja a képben levést, azért jobban jár, ha rászoktatja magát, hogy ne csak akkor nyissa meg a többi fontos oldalt, amikor valaki valamit belinkel róla Facebookon. Szerintem az Index/Origo/HVG.hu trióval elég jól el lehet lenni, a legtöbb jó magyar újságíró, aki nem valamelyik pártért szurkol nagyon, hanem elsősorban csak úgy simán igazat szeretne írni, és ezt még hagyják is neki, ebben a pillanatban ezeken a helyeken tömörül.

A napilapok webszájtjai kevésbé is pörögnek és gyorsan kinyitják a párhuzamos univerzumok kapuját, úgyhogy ha valaki elkalandozik az egyik irányba (az MNO-nál nem futnék messzebb), akkor nyisson mellé egy tükörképet is (odaát szerintem a NOL-nál van az a fal, amin túl már csak nagyon furcsa dolgok vannak). A napilapok hétvégi számaiban már gyakrabban van olyan ügy vagy történet, amivel az interneten sose találkozna az ember, ezekből azért érdemes időnként venni egyet-egyet.

A hetilapjaink szintén, khm, erős világnézeti talajon állnak: gyakran jó dolgokba is belekapnak, de teljes képet biztosan nem rajzol egyik sem, érdemes többfélét összevásárolni – a Magyar Narancs, Heti Válasz, Figyelő, HVG képezi a mezőny szerintem vállalható részét, de bevallom, ez a rész nekem is nehezemre esik. Tévéhíradót érdekességképpen lehet nézni, mármint abban az értelemben, hogy nagyon érdekes, hogy az ország nagy része miből tájékozódik, viszont vicces módon van olyan közszolgálati tévéműsor, amit érdemes követni, csak kereskedelmi tévén fut: a Házon kívülből szintén olyan dolgok szoktak kiderülni, amiket nem biztos, hogy az Indexről megkapsz.

És aki szereti a színes-szagos lapokat, mihez nyúljon a könyvesboltban?

Újságírásról nehéz könyvből tanulni, és nem hazabeszélésből mondom, de a praktikus alapokat a DUE két legutóbbi szakkönyve, a Presszárium és Az újságkészítés műhelytitkai elég jól elmondják. Jó és őszinte még a hazai helyzetről a nemzetes Tóth Szabolcs Töhötöm Első leütés című könyve, aki pedig szeretne elgondolkodtató kérdéseket kapni, akkor is nyugodtan keresheti Vajda Éva és Mong Attila tényfeltáró-újságírós könyvét, ha egyébként azt gondolják, hogy kizárólag kultúráról akarnak írni hátralevő életükben.

Ha már könyv, indirekt módon lehet sokat tanulni két olyan magyar újságíró, az imént említett Mong Attila és Szlankó Bálint mindenféle ügyekről (régi gyilkosságok, az EU, a magyar hadsereg Afganisztánban stb.) szóló könyveiből, akik annyira függetlenül fogják fel a feladatukat, amennyire mindenkinek kéne, viszont annyira észben tartják, hogy az olvasóik olvasmányélményt is várnak, amennyire azt nem csak egy könyvnél, de minden egyes cikknél mindenkinek érdemes volna.