Nem unatkoztak az "Állati jó" diákújságíró workshop résztvevői Hódmezővásárhelyen április utolsó hétvégéjén. A II. Vásárhelyi DUE-napok delegációja bruttó két nap alatt 15 programon vett részt, és ebből csak egy volt a több tízezer fős Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.
Pénteken délután Bozsó Beáta, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense és Tülkös Ildikó, a helyi Tourinform Iroda vezetője fogadta a vendégeket az Ybl Lajos tervei alapján 1894-ben épült városháza Tornyai János és Vastagh György festményeivel ékesített dísztermében. A település bemutatása után a DUE-sok a közelmúltban átadott Tornyai János Kulturális Városnegyed gyönyörűen felújított sétálóutcáján átvágva érkeztek meg a frissen renovált görögkeleti templomhoz, amelynek történetéről és kincseiről Sévity Lázárné, a Hódmezővásárhelyi Szerb Ortodox Egyházközség gondnoka beszélt a csoportnak.
A II. Vásárhelyi DUE-napokat, valamint az "Állati jó" diákújságíró workshopot a szintén felújított és Bessenyei Ferencről elnevezett művelődési központ második emeleti kamaratermében nyitotta meg Gajdán Bálint, az intézmény igazgatója, valamint Égető Gyula, a Rádió 7 és a promenad.hu cég- és szerkesztőségvezetője, illetve Kecskés István, a DUE Médiahálózat elnöke. A hódmezővásárhelyi puszta tanyavilágáról Szenti Tibor Pro Urbe-díjas író, néprajzkutató beszélt a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény két tanárának négykezes zongorajátékával és a Vásárhelyi Hímzőműhely termékbemutatójával színesített rendezvényen.
Az ország legjobb diákfotósainak alkotásaiból összeállított, "Kilövés" című kiállítást dr. Balázs Géza nyelvész professzor, a DUE alapító alelnöke és a tárlat egyik rendezője, Kecskeméti Dávid Sajtófotó-díjas fotográfus, a DUE vizuális kultúra képzéseinek vezetője nyitotta meg a művelődési ház első emeleti galériájában. A kiállítás ötletgazdája Herczeg Zsolt újságíró, a DUE elnökségi tanácsadója, a II. Vásárhelyi DUE-napok szervezője, társrendezője pedig Klebercz Kriszta grafikus-designer. A tárlat május 10-én Budapestre, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra költözik.
A megnyitók után a DUE-s csoport az Árpád utcai Népművészeti Tájház 18. századi falai között, sóshalmi borok és Korom Péter citeramuzsikája mellett bográcsos pörkölttel, tombolával és beszélgetéssel múlatta az időt, majd Patkós Ibolya minőségbiztosítási vezető kalauzolásával látogatást tett a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. kenyérgyárában.
Másnap, szombaton reggel Ambrus Sándor keramikus mester, népi iparművész Belvárosi Fazekasházában a mindhárom hódmezővásárhelyi fazekas stílussal megismerkedhettek a résztvevők, sőt a korongozást is kipróbálhatták. A megújult Tornyai János Múzeumban Elek András sajtóreferens volt a delegáció kalauza.
Az "Állati jó" diákújságíró workshop a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban folytatódott Eperjesi Tamás, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet főigazgató-helyettesének színes, kötetlen, informatív előadásával. A résztvevők megismerték a magyarországi vidékfejlesztési lehetőségeket és jóízűt beszélgettek a vidéki életről, a vidékre költözésről, Budapest és a vidék viszonyáról, valamint a helyi közösségek formálódásáról.
Ezt követően Gulyás Márta, a Hód-Mezőgazda Zrt. titkárságvezetője fogadta a stábot a XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, amelyen a három órás séta minden másodpercére jutott egy rendkívüli látvány, beleértve Bélát, az 530 (!) kilogrammos sertést is. Este a Rádió 7 és a promenad.hu szerkesztősége látta vendégül a delegációt, amelynek néhány tagja egyórás élő műsort készített.
Vasárnap a II. Vásárhelyi DUE-napok résztvevői bebarangolták a helyi piacot, majd lovasszekérre ülve, illetve a víztoronyba felkapaszkodva nézték meg a várost. A hétvégét ebéddel zárták a Kenguru Csárda medencéjének partján, néhányan pedig megmártóztak a Török Sándor Termálfürdő és a Gyarmati Dezső Sportuszoda vizében.
Az "Állati jó" diákújságíró workshop a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg,
A II. Vásárhelyi DUE-napok programtámogatója Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Hód-Mezőgazda Zrt., a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft és a Belvárosi Fazekasház volt.
A rendezvény médiatámogatását a Rádió7 és a promenad.hu biztosította.