Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

MInd a három

Ezzel a gondolattal kezdte előadását Balázs Géza kedden délelőtt, melyet Sors Tamás távolmaradása miatt rendeztek meg ekkor. A gondolat lényegében végigkísérte az előadást. Géza rávilágított a tényre, hogy rengeteg helyen jelenik meg a három, mint mágikus szám, ahol meg nem, ott csinálunk.

 

Teljesen kézenfekvő, hogy eszünkbe jut a mondás: „három a magyar igazság”. Ezzel még nincs is gond. A következő tény: a Földön férfiak és nők élnek, ez eddig kettő. De ott a gyerek, így ez is három. Hogy a retorikából is hozzunk példát, általában egy szöveget három fő részre tagolunk: bevezetés, tárgyalás, befejezés. Vegyük most a médiát: először volt a nyomtatott sajtó, majd a technika fejlődésével megjelent a rádió és a tévé. Ez is három. Nana, ott az internet is! – hangzik el egy bekiabálótól. Igen – válaszol neki Géza, de hozzáteszi, hogy az előbb említett háromhoz képest az internet egy más minőségű médium, a fentieket mind magába foglalja. Ezért nem tartozik az előző három közé.

 

A bulvár klasszikus értelmében azokat a médiumokat foglalja magában, melyek olcsók, sokan veszik. Pletyka, keresztrejtvény, horoszkóp - ez a bulvárlap alapja. Egy bulvár lapnak szórakoztatnia kell. (A szó jelentése francia nyelven: körút. Megj: azért kapta ezt a nevet, mert széles sétálóutcákon árulják) Az emberek 90%-a kereskedelmi médiumokat választja. Emellett létetnek a közszolgálati és non-profit források. (Az utóbbiból Magyarországon rettentően kevés van.)

 

A bulvár kivesézése után belemerültünk az emberek média iránti érdeklődésének elemzésébe. Az emberi jellem alapja az utánzás, ez fejleszti az emberi kultúrát. A néptudás a folklór. Ebből fog kiválni egy-egy ember, aki később valamilyen művész lesz és a népet fogja szórakoztatni. Innen már nem kell nagy utat megtenünk, hogy eljussunk a tömegkultúrához. Ez a folyamat egyre csak gyorsul és gyorsul, de az ember befogadási képessége nem gyorsítható fel. Már így is a maximumon dolgozunk.

A nyelvész a következő gondolattal zárta előadását: „Tudd, hogy nem tudsz mindent, ha a médiára hagyatkozol!” Pallérozd elméd és baj nem lehet! Ami feleslegesnek tűnik az sem felesleges, hiszen az ember folyamatosan felejt és a „Többől több marad!”

 

Dobó László

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság