Dueonline.hu

Ma már nehezen elképzelhető, de voltak olyan idők, amikor az emberek tudtak élni a modern technika vívmányai nélkül. Nem volt mobiltelefon, internet, Facebook, mégis hatalmas közösségi életet tudhattak magukénak.

Magyarország népszokásairól, hagyományairól messze földön híres, ezt talán annak köszönhetjük, hogy számtalan nép fordult meg a Kárpát-medence bölcsőjében, mindig hozzáadva valamit hazánk kultúrájához. Lássuk, milyen hiedelmek, népi szokások, hagyományok jellemzik novembert.

November eleje

November elseje mindenszentek ünnepe, november másodika pedig halottak napja a keresztény világban. Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, melyeken gyertyát gyújtanak a halottakért. Magyarország egyes vidékein harangoztatnak a család halottaiért, máshol régebben ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartják, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítenek, és minden helyiségben lámpát gyújtanak, hogy eligazodjanak a házban. Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek: Csépán ilyenkor terelték be az állatokat, a gulyát, a csürhét, a ménest és a csordát, Galgamácsán pedig e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat.

Halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. A Csallóközben is tilos volt mosni, mert megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Csantavéren a halottak napi esőből sok felnőtt halottra jósoltak a következő esztendőben.

Míg a szegedi tájon „mindönszentök” kalácsa néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak azért adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól, addig Csallóközben azért osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak.

Mindenszentek és a halottak napja ma városon és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe: a temetőbe járás, a sírok rendbehozatala, a gyertyával való világítás szinte kötelező. A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik az angolszász eredetű halloween is, amely kezd teret nyerni Magyarországon is. Elnevezése az angol ’All Hallows Eve’ kifejezésből származik, ami magyarul annyit tesz: mindenszentek éjszakája. Ez a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája. Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik a „cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt” azaz játékos fenyegetést választani, de nem jellemző. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak.

A kelta hagyományok szerint a töklámpások kettős célt szolgálnak: egyrészt ezzel tartják távol, illetve űzik el a faluban pusztító, a termést tönkretevő gonosz szellemeket, másrészt pedig ezzel világítanak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.

Márton-nap

A Márton-napi hagyományok maradéktalanul élnek ma is. November 11-én falun és városban egyaránt lakomákat rendeznek, hogy aztán egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Eleink úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba – ezt a tradíciót készséggel magáévá tette az új nemzedék is.

Ilyenkor kötelező libát vágni, ugyanis „ki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. A liba csontjából pedig az időjárásra jósolnak: ha az fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Baranyában azt tartják, hogy a Márton-napi idő a márciusi időt mutatja meg.

A magyarországi libatermékek, köztük a libamáj világszerte keresettek. Királyi étel és hungarikum, amely egyike a legnagyobb vonzerőknek a hazánkba látogató külföldi és persze magyarországi ínyencek számára is.

Az utóbbi években azonban heves vita volt az állatvédők és a libatenyésztők között. „Az állatok mája a normálisnál lényegesen nagyobbra van felhizlalva, ami kimondhatatlanul nagy kínokat jelent az állatoknak” – állították az állatvédők. A Szent István Egyetem munkatársai viszont bebizonyították, hogy a hízlalás nem állatkínzás. A libák nem éreznek fájdalmat a tömés során, és az érzékelhető stresszt is elsősorban az állatok megfogása okozza, nem pedig a tömés maga.

Ráadásul, a tömés nem jár „kóros” elváltozással sem szervezetükben. Ezek az állatok eredetileg olyan vándormadarak, melyeknek a mája a hosszú útra való tápanyagtartalékokat zsír formájában tárolja. Ennek megfelelően a hízott libamáj a hízlalás befejeztével rövid időn belül visszafejlődik, és sem a májban, sem pedig egyéb szövetekben kóros elváltozások nem tapasztalhatóak. Tehát a libatömés nem tiltott, csupán a bolti csomagoláson kell megkülönböztető jelzést alkalmazniuk a termelőknek.

Jósló napok: Katalin, András

Katalin-naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódnak. Ilyenkor szoktak vízbe tenni gyümölcságat (ún. katalinágat), s ha az karácsonyra kizöldül, a kíváncsiskodó lánynak közeli férjhezmenetelt jósolt. Katalin egy fontos, női dologtiltó nap is. A Katalin-napi időjárásjóslás közismert: „Ha Katalin kopog, karácsony locsog, viszont, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog.”

A jóslások fő ideje a lányok számára az András-nap volt, a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. A lányoknak magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Próbáltak álomból jósolni: a párna alá férfiruhaneműt rejtettek, és egész nap böjtöltek. A közös jóslások többnyire a fonóban történtek – ólomöntéssel, gombócfőzéssel. A gombócba egy-egy férfinevet rejtettek, amelyik elsőnek jön fel a víz tetejére, az lesz az illető férjének a neve. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására lehetett következtetni.

Fonó

A fonó a női társasmunka legfontosabb helyszíne volt, sokfelé bizonyos munkák, például a kukoricaszedés befejezéséhez kötötték, s csak ezután kezdhettek neki. A fonóknak különböző fajtái voltak: asszonyfonók, asszony- és lányfonók vegyesen, és külön lányfonók. A fonóbeli ételeket, a világításhoz szükséges petróleumot, a fűtéshez a fát a fonóba járók közösen adták össze. A téli szórakozás és játék fő színtere is volt ez: helye volt a mesemondásnak, balladák, históriás énekek előadásának, dalok éneklésének, találós kérdéseknek, s főként a játékoknak. Ezeket részben a lányok maguk között játszották, de jó néhányat a legényekkel együtt. A leányjátékok az énekes, táncos változatoktól az ügyességet fejlesztő, testedző játékokig terjedtek.

A fonónak rendkívül nagy jelentősége volt a fiatalok társas élete, az udvarlás, párválasztás szempontjából. A fonóba járás kötelező volt, az elmaradókat felkeresték, kikolompolták, taligán húzták el a fonóba. A legények nemcsak a lányok megjelenését, de a munkájukat is ellenőrizték, például a kulcspróbával: a hanyagul fonó lány szöszéből csak sokára hullott ki a kulcs.

Tollfosztó

A tollfosztás az asszonyok, lányok másik társas munkája volt a téli időszakban. Néhol még ma is eleven hagyománya van. Bérelt vagy meghívásra látogatott házaknál fosztottak. A tollfosztás, mint a többi kaláka jellegű munka, egyúttal a közös szórakozás alkalmát is jelentette.

Disznóölés

Kolesár-Szundy László városi fiúként már többször részt vett családi disznóvágásokon. Nem csak nézte, hanem fogta, húzta, pucolta, vakarta, hordta, darálta, és persze a végén ette is a jószágot.

„Pár éve vettem részt először egy családi disznóvágáson. Már előző nap leutaztunk az apósomékhoz, hogy segítsünk másnap reggel a jószág levágásában. Viszont öt percet késtünk, ezért nélkülünk szúrták le a disznót. Szerintem a legfontosabb kellékek: koránkelés, pálinka, egy éles kés, pálinka, egy lábas a vérnek, pálinka, egy húsdaráló, és még egy kicsi pálinka. Nagyon korán kell kezdened a munkát és végig fázni fogsz – ezt jó előre tudnod. A malac már előző este nem kapott enni; hallod halk röfögését, ő pedig érzi már a vesztét. Amint megindulnak érte, a röfögés erősödik, és amint hozzányúlnak, elkezd visítani.A szájába akasztanak egy hurkot, azzal húzzák ki az ólból. Egy hurok kerül a hátsó lábára is, és amikor a böllér jelt ad, kirántják a lábát, hogy oldalára feküdjön. A mai „humánusabb” disznóvágásnál azonban ezt megelőzi a „fejbelövés”. Nem puskával, hanem egy kis szerkezettel, amit odatartanak a homlokcsonthoz és elsütik. Ez néhány centire beüt egy szeghez hasonló, vékony fém rudat a koponyájába. Ezzel ájuláshoz hasonló állapotot idéznek elő a disznónál, vagyis nem szenved annyira, mint a hagyományos módon.

Ezek után kirántják a hátsó lábát, a böllér két lába közé veszi az oldalán fekvő malacot (ami persze bőszen rángatózik, ezért még legalább ketten lefogják), majd megkeresi a nyaki verőeret, mélyen beszúr a megfelelő helyen, és elvágja az eret, illetve a torkot.Azonnal a szúrt sebhez teszik az előre odakészített lábast, hogy a friss vér abba folyhasson (fél óra múlva már lehet is reggelizni a friss hagymás vért, puha kenyérrel…).

Ilyenkor azonban nagy ritkán előfordulhat, (ha nem volt fejlövés, és rosszul szúrták meg a malacot), hogy a malac feláll, és elindul! A rokonok és a barátok pedig rohanhatnak a malac után... Ha viszont már tényleg meghalt a jószág, megperzseljük, kaparókésekkel levakarjuk a szőrét és a felső hámréteget, hogy az élősködőktől megszabaduljunk. Közben locsolgatjuk, hogy ne repedjen meg a bőre. Ezek után a böllér feldarabolja, és kezdődik a feldolgozás, darálás, hurkatöltés stb. Eközben azért elfogy pár kupica pálinka, és az anekdoták szabad utat kapnak.”

Disznótor

Disznóölő Szent András napjától, a hideg idő beálltától kezdődtek a disznótorok, vagyis a disznóölést követő lakomák. Ezalatt jártak a kántálók, akik legtöbbször cigánynak, medvének, kéményseprőnek öltözve állítottak be. Bottal, rossz tepsikkel, fedőkkel mentek, s a szobába érve összeverték a tepsiket, fedőket, a bottal a szoba földjét szurkálták, hogy a gazdának szerencséje, pénze legyen.

A disznótorral kapcsolatos másik adománygyűjtő szokás az ún. nyársdugás. Főleg a Zselicségben, a bandába tömörült legények, fiúgyermekek többágú nyársat dugnak a kilincsre vagy az ablakba, s az egyik ágára tréfás, gyakran trágár szövegű papírlapot szúrnak. A háziak a nyársra hurkát, kolbászt, szalonnát, pogácsát szúrnak.

Az egész magyar nyelvterületen szokás volt a disznótori maskarázás. A kántálók, nyársdugók is többnyire valamilyen módon felismerhetetlenné igyekeztek magukat tenni. Macskaréven menyasszonynak és vőlegénynek öltöznek. A disznótori alakoskodók játékához hozzátartozik, hogy míg az egyik szóval tartja a háziakat, addig a többiek elcsennek az ételekből.

Még most, 2012-ben is megvannak a disznóölés hagyományai. Összegyűlik a család, még azok is, akik ma már elszakadtak a falusi portától, hívnak barátokat, ha kell szakembereket is, és az egész napot ennek a néphagyománynak szentelik. Van, aki minden pillanatát élvezi ennek a szokásnak, de van, aki inkább már csak az esti kóstolóra csatlakozik a családhoz.

Kiss Bernadett (19)

Én már kiskorom óta járok disznóvágásokra, nevezhetjük családi hagyománynak is. Apu, anyu testvéreihez is szoktunk menni, mert apu szokott lenni mindenhol a böllér. A szárma (töltött káposzta) készítésében, meg bélkaparásban szoktam leginkább segíteni. A bélkaparásban az kicsit undorító, hogy utána fel is kell fújni, hogy lássam, hogy tiszta-e, de közben vicces is. A reggeli sült hús a kedvencem jó kis sült vöröshagymával. A kolbász, hurka töltésénél mindig ott szoktam lenni, szeretem nézni. A végeredmény sok finom étel. Szerintem nagyon jó szokás, összehozza a nagy családot, már el se tudom képzelni, hogy boltban vegyek kolbászt vagy ilyesmit.

Katus Krisztina (19)

Nagyszüleimnél minden évben van disznóvágás, ezért mindig megyünk segíteni. Én általában a hurka- és kolbászhúsgyúrásban, illetve a kolbásztöltésben segítek. A szagokat és a vér látványát még mindig nem tudtam megszokni. Állítólag akkor elég tiszta a bél, hogy ha feldobod a falra, akkor odaragad. Ezért én mindig percenként ellenőriztem kisebb koromban, hogy elég tiszta-e már. Ezt persze annyira nem díjazta a család. Az állat leszúrásánál én sosem vagyok ott, már csak a feldarabolt húst és a belsőségeket látom. Maga a munka hangulata, a falusi emberekkel és némi pálinkával viszont nagyon jó, azt mindig élvezem!

Herczeg Zsolt (37)

Azért voltam már többször disznóvágáson, mert én is eszem sertéshúst. Mindenben segítettem, kivéve az állat leszúrását, mert nem vagyok szakképzett böllér. A disznóvágás nem undorító, feltéve, ha jól csinálják, vagyis tiszta kézzel, tiszta eszközökkel, szabályosan. Hozzáteszem, hogy parasztcsaládból származom, bonctant tanultam és állattenyésztési iskolát végeztem, úgyhogy számomra egy disznóvágás a vidéki élet létező legtermészetesebb része. Ha hozzáértő, az állatot tisztelő és szerető, a húsáért hálás, a higiéniára ügyelő és hagyománytisztelő, derűs emberek végzik, akkor nagyon jó látni, hogy mennyi minden hasznosítható egy nagy gonddal felnevelt állatból. Semmi sem megy kárba, és végeredményül pedig húst, szalonnát, hurkát, kolbászt, szalámit és töpörtyűt kapunk.

A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósul meg.