Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Befogadó a magyar társadalom? 2. szeminárium az ingyenes médiakurzuson

Interaktív szeminárium sorozat a magyar médiában dolgozó szakemberek számára, amely során lehetőségük nyílik megvitatni egymással valamint idegenrendészeti, menekültügyi és állampolgársági szakemberekkel a bevándorlással kapcsolatos aktuális problémaköröket.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal „Média Kurzus II.” címen szeminárium sorozatot szervez a médiában dolgozók és a médiával foglalkozó diákok számára. A három alkalommal megrendezésre kerülő egy-egy napos szeminárium célja az, hogy a bevándorlással kapcsolatos aktuális témákat és szakkifejezéseket, valamint az ezek kapcsán felmerülő kérdéseket interaktív előadások és workshopok formájában vitassák meg a részvevők, szakemberek közreműködésével.

A rendezvények kiváló fórumot biztosítanak arra, hogy a magyarországi újságírók, tévés szakemberek és médiával foglalkozó tanulók találkozzanak egymással és a bevándorlás területén dolgozó szakemberekkel, továbbá irányított beszélgetések keretében bővítsék tudásukat az idegenrendészeti, menekültügyi és állampolgársági témakörökben.

A szemináriumok még két alkalommal, két témakörben kerülnek megrendezésre a Danubius Hotel Hélia szállodában, Budapesten.

2013. október 17.      Kulturális sokszínűség

2013. november 19.  Kirekesztés

 

A szeminárium sorozat helyszíne: Danubius Hotel Hélia, Uranus terem, 1133 Budapest, Kárpát utca 62-64.

Jelentkezési lap letölthető ezen a linken!

 

További információért kérhető Somogyi Esztertől telefonon a +361/463-9170 számon

vagy emailen a somogyi.eszter@bah.b-m.hu címen.

Mindhárom szeminárium programterve letölthető innen.

 

A MÁSODIK SZEMINÁRIUM PROGRAMTERVE - 2013. október 17., Kulturális sokszínűség

 

 

Október 17. (csütörtök)

Kulturális sokszínűség

 

09:00-09:30

Regisztráció

09:30-10:30

Miért hagyja valaki el hazáját? Migrációs alapfogalmak tisztázása

Mi a nemzetközi migráció, és kik azok a nemzetközi migránsok? Miben különbözik a Szegeden tanuló szabadkai gimnazista a Sanghajban dolgozó szecsuani földművestől? Van-e összefüggés az anatóliai búzatermés és a nagykörúti kebab-büfék között?

A bevezető előadás során bemutatásra kerülnek a migrációval kapcsolatos alapfogalmak, valamint szó lesz arról, hogyan lehet a szakkifejezéseket helyesen, a megfelelő kontextusban használni.

előadó: Kováts András, Igazgató, Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület

10:30-11:15

Bevándorlók az EU-n innen és túl

EU-polgárok és nem EU-polgárok, akik Magyarországon kívánnak élni, dolgozni, tanulni... Milyen feltételekkel élhetek itt, ha magyar a feleségem, spanyol egyetemista vagy amerikai önkéntes vagyok, esetleg kínai állampolgár édesapámat szeretném magam mellett tudni. Milyen különbségek vannak az EU állampolgárok illetve a harmadik országbeli állampolgárságú személyek Magyarországra történő beutazásának feltételeiben?   Gyakorlati példákon keresztül bemutatásra kerül milyen helyzetekkel, nehézségekkel szembesülhet egy Magyarországra érkező EU-s, illetve harmadik országbeli állampolgár.

előadó: dr. Zámbó Katalin, Vízum és Tartózkodási Osztály, Idegenrendészeti Igazgatóság, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

11:15-11:30

Kávészünet

11:30-12:15

Sajtótájékoztató szimulációs játék

A kulturális sokszínűség témakörben egy problématöbb nézőpontból történő megközelítése egy sajtótájékoztató keretében

12:15-13:00

Menekült és menekült között van különbség?

A menekültügyi eljárás rövid ismertetése a státuszok és eljárások közötti különbségek megbeszélését követően gyakorlati példákon keresztül bemutatásra kerül, hogy a menekültügyi eljárás során milyen kihívást jelentő helyzetek adódhatnak a menedékkérők kulturális sokszínűségéből fakadóan.

előadó: dr. Misángyi Andrea, Menedékjogi Osztály, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

13:00-14:00

Ebéd

14:00-14:45

Az újságíró felelőssége a korrekt tájékoztatás!

A migrációval kapcsolatos fogalmak helyes használata néha komoly kihívást jelent. A szeminárium első felében elhangzott ismeretek segítségével újságcikkek elemzésére kerül sor kulturális sokszínűség témakörben. Hol van a hiba? Mi minősül félretájékoztatásnak?

14:45-15:15

Hogyan lehetek magyar állampolgár?

Milyen feltételei vannak a honosításnak, milyen kedvezményeket nyújt ehhez képest az egyszerűsített honosítás? Nagypapám Magyarország területéről származik. Előfordulhat, hogy „örököltem” utána a magyar állampolgárságot? Csak akkor nyújthatok be állampolgársági kérelmet, ha beszélek magyarul? Hogyan tudom igazolni magyar állampolgárságomat?

Az előadó személye hamarosan kijelölésre kerül.

15:15-15.30

Kávészünet

15.30-16.15

Vitassuk meg! Interkulturális kommunikáció nehézségei

A témához kapcsolódó rövid film levetítése után a címben szereplő kérdésmegbeszélése provokatív kérdések felvetésével és megválaszolásával.

16.15-17.00

Magyarország külföldi szemmel

Az előző témakör során kibontakozó vita folytatása egy Magyarországon élő harmadik országbeli állampolgár személyes tapasztalatainak a bemutatásán keresztül. Kérdezz, felelek!

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság