Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Ökorádió – a vidék nem csak képben, hanem hangban is

A DUE a székesfehérvári Táska Rádió vendégeként tartotta meg Ökoskodás elnevezésű diákújságíró szakmai workshopját 2013. október 25–26-án. A fiatal diákrádiósok a program keretén belül egy ökogazdaságot is felkerestek.

A székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium adott otthont a DUE által szervezett Ökoskodás – diákújságíró szakmai workshopnak. A házigazda a Táska Rádió volt, melyet Fraller Ildikó főszerkesztő, Ollerinyi Tamás programigazgató és számos diákrádiós képviselt. A fiatal diákmédiások a kétnapos rendezvény során abban kaptak megerősítést, hogy a vidék is lehet érdekes a jövő fiataljai számára. A megszerzett ismereteket kisközösségeikben kamatoztatják, így tudáscsere nyomán újabb rádiós anyagok születnek.

Az ismeretátadáson a házigazdák és a DUE bemutatkozása után dr. Csatári Bálint, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnökségi tagja arról beszélt, hogy hogyan változott a magyar mezőgazdaság helyzete az elmúlt évtizedek alatt. Előadásában egyben bevezette az ökogazdálkodás fogalmát is, melyet a rendezvény második napján ifj. Hubai Imre fejtett ki bővebben. Az MNVH elnökségi tagjaként a generációváltás jelentőségét hangsúlyozta a biogazdálkodásban.

Dr. Balázs Géza, a DUE alelnöke, nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár a néphagyomány és a média viszonyáról tartott előadást. A DUE másik alelnöke, Szayly József rádiós műfaji alapismeretekkel készítette fel a Táska Rádió ifjú munkatársait az ökogazdaság-látogatásra. Közösen beszélték meg, hogy milyen a rádiós hír, tudósítás, interjú és riport. Az estét egy séta zárta a kivilágított belvárosban, valamint a Fiúk a Nyugati térről című előadás a KafkaBeat Kocsmaszínházban.

A program második napján Herczeg Zsolt, az InfoRádió riportere beszélt a jelenlévőknek arról, hogyan lehet az ökogazdálkodás témáját változatosan feldolgozni a rádióban. Mindezt hanganyaggal is alátámasztotta. Arra kérte a fiatal diákrádiósokat, hogy legyenek körültekintőek munkájuk során. A Polgármesteri Hivatal nevében Östör Annamária egészségügyi és sport tanácsnok mondott köszöntőt.

A rendezvény az orondpusztai Vécsei birtokon folytatódott, ahol Király Ildikó marketing menedzser vezette körbe a résztvevőket a gazdaság területén. Megmutatta az állatokat, ismertette az alkalmazott technológiákat, bemutatta a birtok tevékenységét és folyamatosan válaszolt a diákmédiások kérdéseire.

A gazdaságlátogatást a városközpontban elfogyasztott közös ebéd követte, majd a gimnáziumban kezdetét vette a workshop, melyen egyenként kielemezték a rögzített anyagokat a szakértőkkel. Herczeg Zsolt, az InfoRádió riportere, Kruzslicz Dávid, az RTL Klub szerkesztője és Varga G. Gábor, a Népszabadság szerkesztő-újságírója mondta el észrevételeit, és látta el szakmai tanácsokkal a jövő véleményformáló diákrádiósait. A Táska Rádió stúdiójában Kiss Gábor, az MTVA és a Petőfi Rádió promo producere tartott workshopot a rádiós műsorok hangzásvilágáról az érdeklődőknek.

 

A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósul meg.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság