Dueonline.hu

Édesapja, unokabátyjai, nagynénjei, a férje és a férje családja orvos. E meghatározó légkör után nem meglepő, hogy Fekete Andrea is orvos lett, ma pedig már kutató is, emellett boldog édesanya, a harmadik gyermekét várja.

A Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának keretében hozott létre csupa fiatal orvosból-biológusból álló kutatócsoportot.



Gyermekgyógyász és cukorbetegség-kutató. Már kisgyerek korában sokat játszott orvososat vagy később alakult ki a vonzalma e szakma, hivatás iránt?

Az egyetem alatt alakult úgy, hogy egy kicsit az alapkutatás meg a laboratórium felé is orientálódtam. Ekkor a pszichiátria, a belgyógyászat vonzott, és elsősorban a vese érdekelt. Ma is ez a fő területem, ami aztán a cukorbetegségre szűkült, tekintettel arra – ezt kevesen tudják –, hogy a cukorbetegség egyik legfontosabb szövődménye a vesekárosodás. Közel 370-400 millió cukorbeteg él ma világszerte. 30 százalékukról, 125-130 millió emberről beszélünk tehát, akiknek a veséjét károsítja ez a betegség. Úgyhogy először jött a vese, utána pedig a gyerekgyógyászat, mivel itt volt tudományos kutatói hely, és legutoljára választottam a cukorbetegséget. Más kérdés, hogy ma már semmiképp se lennék felnőttgyógyász.

Miért a vese felé kezdett el orientálódni?

Igazából vicces dolog ez is. Az egyetem első két évében nem voltam túl jó tanuló. Ennek az is oka volt, hogy a Fazekasban érettségiztem, és azt gondoltam, hogy amennyit ott tanultam, azzal az egyetemen is jól el lehet boldogulni. Aztán kiderült, hogy nem. Ott sokkal többet kellett a könyvek mellett ülni. Harmad-negyedévben történt, hogy egyre többen kezdtek érdeklődni különböző szakterületek iránt. A legtöbbeket a kardiológia, neurológia, agykutatás vonzott. A vese valahogy nem nagyon érdekelt senkit. Engem pedig mégis ez izgatott, emellett az egyik legjobb barátnőm édesapja akkor a kórélettani intézetben vesekutatással foglalkozott, és őt kerestem meg, hogy érdekel a téma. Így ott kezdtem először vesesejtekkel foglalkozni.

Hogy fér meg egymás mellett időben, energiában a praktizálás és a kutatás?

Az egy állandó probléma az egyetemi rendszerben, hogy az embernek egy adott pozíció (pl. egyetemi tanársegéd, adjunktus stb.) betöltéséhez muszáj valamilyen kutatási eredményt felmutatnia. Vitatott, hogy mennyire célszerű ez, és mennyire képzünk így középszerű kutatókat és középszerű klinikusokat ahelyett, hogy valaki az egyikben, mások pedig a másikban lennének inkább kiválóak. Annak, aki mind a két részét szívvel-lélekkel szeretné csinálni, ez elég nehéz. Az én életem e tekintetben periódusokra oszlik. Van, amikor inkább a klinikumra koncentrálok, van, amikor inkább a kutatásra. A Magyar Tudományos Akadémia 4 évvel ezelőtt létrehozta a Lendület programot, ennek keretében nyertem két évvel ezelőtt nagyobb összegű kutatási pénzt, és alakítottam egy saját kutatócsoportot. Így most ez van előtérben. Vicces, mert mindig akkor szoktam inkább kutatni, cikket írni, amikor a gyerekeim születnek, hiszen akkor nem tudok a betegek között lenni. Amikor visszajövök, akkor meg a klinikum. Most is így van ez, hisz épp babát várok.

Vezessen be minket egy kicsit a cukorbetegség-kutatás rejtelmeibe. Mik ennek a betegségnek a tünetei?

Alapvetően el kell különíteni az egyes típusú, vagy fiatalkori cukorbetegséget, és a kettes típusút, ami eddig inkább az idős korban volt jellemző. De mivel nem figyelünk a táplálkozásra, mozgásszegényen élünk, az elhízás iszonyú méreteket ölt már a fiatal korosztályban is (már úgy néz ki, hogy minden hatodik – egyes vizsgálatok szerint Magyarországon is minden harmadik – gyermek elhízott), ezért a kettes típusú diabétesz is kezdődhet fiatalabb korban.
Az egyes típusú tulajdonképpen autoimmun betegségnek tekinthető, a pontos okát nem tudják. Leegyszerűsítve a vércukorszint szabályozásáért felelős inzulint termelő hasnyálmirigy szigetsejtjei elpusztulnak valamilyen, a szervezet maga generálta gyulladásos folyamatának következtében. Emiatt megszűnik az inzulintermelés, és a vércukorszint emelkedik, ez okozza a tüneteket. Az egyes típusra jellemző, hogy a betegek nagyon sokat isznak, ennek megfelelően sokat pisilnek, gyorsan és nagymértékben fogynak. Ez a fogyás akár tíz kiló is lehet egy hónap alatt, így gyengékké, fáradékonyakká válnak. Ezek azok a jelek, amit általában először tapasztalnak az emberek. Egyes típus esetén mindez a fizikai állapot súlyos romlásához vezethet, ami akár kórházi felvételt is indokol, illetve gyakran így derül ki a diabétesz. A kettes típus sokkal alattomosabb, mert ott folyamatosan fogy el az inzulin a szervezetből. Ez esetben nem inzulinhiány lép fel, hanem az inzulint felvevő sejtek ellenállókká válnak az inzulinnal szemben, de a végeredmény ugyanúgy magas vércukorszint, csak a háttere más. A kettesnél az a probléma, hogy sokáig tünetmentes, tehát az emberek öt-tíz évig teljesen jól vannak, sokszor csak egy rutinvizsgálat kapcsán derül ki, hogy magas a vércukorszintjük. Bizony, ilyenkor már nagyon gyakran több szervkárosodások (szem, szív-érrendszer, vese) is kialakulnak. A cukorbetegség olyan szisztémás, teljes testet érintő változásokat hoz létre, amitől sokkal nagyobb lesz a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, az agyvérzés, az infarktus, a magas vérnyomás, illetve a vakság, érszűkület és a vesebetegség kockázata is jelentősen megnő.

Ön a kutatásai során mire keresi a választ? Milyen eredményeket értek el eddig?

Engem, ahogy mondtam korábban is, a vese érdekel. Azon belül is az, hogy a cukorbetegség okozta vesekárosodást, ami a felnőttkori dialízis és a transzplantáció vezető oka, hogyan lehet elkerülni. Egyelőre azt sem tudjuk, mi vezet oda, hogy az egyik betegben kialakul vesebetegség, a másikban nem, illetve a súlyosságuk is különböző. Olyan gyógyszereket próbálunk fejleszteni, amelyek ezt a vesekárosodást érdemben tudják csökkenteni – mert egyelőre ilyen nincsen sem itthon, sem külföldön.

A kutatómunka nem egy magányos szakma, hanem csoportban végzik. Kikkel dolgozik együtt?

Nagy szerencsém van, mert két évvel ezelőtt alakult ez a fiatalokból álló kutatócsoport, hét nagyon helyes kolléga dolgozik velem. Három molekuláris biológus, két fiú, és egy lány, huszonévesek mindannyian. Van egy végzett vegyész kolléganő, akinek már megvan a PhD-ja, ő Debrecenből jött, nagyon tehetséges, van köztünk egy gyereksebész, aki az állatkísérleteket végzi, illetve még egy orvos kolléganő. Az átlagéletkor 27-28 év, én is fiatalodom velük, nagyon motivált és tehetséges emberek. Örülök, hogy velük vagyok.


Molnár Zsuzsanna