Dueonline.hu

1996-ban ismerkedett meg a DUE-val, mára pedig az egyesület legaktívabb tagjai közé tartozik. Parlamenti tudósító, de mellette van ideje túrákat, karitatív akciókat, és még sok minden mást szervezni. Őszintén megmondja, ha valami nem tetszik neki, de akkor is szól, ha valami nagyon jó.

A friss Kaczián Gábor-emlékdíjas Herczeg Zsolttal beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a DUE-val?

1993 és 1997 között a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főiskola Tű című lapját írtam, illetve szerkesztettem. '96-ban ez lett "Az év diáklapja" a DUE pályázatán. Az egyik nyeremény egy médiatábori részvétel volt. Mivel a szerkesztőségből leginkább én készültem újságírónak, részt vettem az egyesület szanazugi táborában. Így kezdődött.

Mit tanultál a DUE-s éveid alatt?

Mint ember és szakember az egyesületben kaptam meg a műfaji alapokat. Felsorolhatatlanul sok pontból áll a lista – igényesség, pontosság, szolidaritás –, mert a DUE-s múltam egyben a felnőtté válásom teljes története. A legfontosabb, hogy itt tanultam meg hallgatni és másokra figyelni. Ez a magánéletben és a mikrofon mögött is meglepően fontosnak bizonyult.

Mi a legemlékezetesebb emléked az itt eltöltött időről?

Tizenhét sűrű év volt ez, nem tudok egyet kiemelni. Sose érdekelt a múlt, mert az mindig rendben van, engem pedig csak az nem untat, ami nincs rendben. Ha a DUE-ra gondolok, akkor azt érzem, amikor egy ébren töltött tábori éjszaka után a lapszerkesztőség ajtajából nézem a hűvös hajnali eget, fázom, a kimerültség ólomsúlyú a gyomromban, mégis könnyű vagyok és éber, mint egy hiúz.

Szakmai szempontból pedig nagyon sok emlék tolakodik az első helyért: az egyesület honlapjának megtervezése és szerkesztése, a szlogenírások, a műsorvezetések, a csoportvezetések, a Tallózó-cikkek, a rádióműsorok, az intézőbizottság megreformálása, a Kulissza Gerilla Brigád kitalálása, a pályázatok elbírálása, a Facebook-felületek fellendítése, a táborozó-toborzás, a médiahétvégék szervezése, a tanfolyamvezetések, a fesztiválok, a konferenciák, a tanácsadás, a könyvírás, a cipősdoboz akciók, a téli túrák... 

Mi az, ami miatt úgy érzed, érdemes ilyen aktív szerepet vállalni az egyesület munkájában?

Jó ügyet szolgálunk, amiben megfelelő arányban vegyül értelem és érzelem, ész és derű. Nemigen tudok másik közösséget, ahol ez megadatna. Márpedig ez felelősséget, tehát kötelességet is jelent, ezért nemcsak kivenni akarok belőle, hanem beletenni is. A felelősség és a kötelesség egyébként is fontos a számomra.

Hogyan látod az egyesület jövőjét?

Nem az a kérdés, hogy lesz-e DUE – mert lesz –, hanem hogy milyen lesz. Nagy eredménynek tartom az egyesület gazdasági, politikai, társadalmi, generációs váltásokon túlnyúló megmaradását, az állandó rendezvényeink nyújtotta biztonságérzetet. Ugyanakkor a jelenleginél sokkal több proaktivitást, innovációt és lelkesedést, "tüzet", fiatalosságot, bátorságot, vagányságot szeretnék látni minden szinten. Nehogy unalmas, önmagát ismétlő, fantáziátlan, öreges hely legyen a DUE, ahol mindenki egyre kevesebb időt tölt el. 

Ahogy azt a DUE-karácsonyon megtudhattuk, a Kaczián Gábor-emlékdíj megalapítása részben a te ötleted volt. Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a díj idén gazdára fog találni?

Elégedett voltam. Az ember nyomot akar hagyni. Ennek a gyereknemzés után a második legélvezetesebb módszere, ha mások működő, állandó valósággá varázsolják az ember kidolgozatlan, kósza ötleteit.

Gáborhoz szoros kapcsolat fűzött. Melyik a legkedvesebb vele kapcsolatos emléked?

Kissé eltúlzott volt kettőnk barátságának hangsúlyozása. Sajnos, nem tudtunk annyi időt eltölteni, amennyi "járt volna". Az egyik tábori vetélkedő felvillanó képei, a vidámsága például szép emlék.

Balázs Géza laudációja alatt melyik volt az a pillanat, amikor tudtad, hogy te kapod a díjat? Mi jutott ekkor először eszedbe?

A vidéki tanulmányok emlegetésekor lett gyanús, a Parlament szó elhangzásakor lett bizonyos. "Jé, mégiscsak látszom" – erre gondoltam. Aztán arra, hogy a legtöbb ember, akit szerettem volna, hogy osztozzon velem a díj örömében, nem jött el az idei DUE-karácsonyra.

A díj átvételekor igazán szívhez szóló beszédet mondtál, holott valószínűleg nem készültél. Mit gondoltál úgy, hogy el kell mondanod? Mi alapján építetted fel a rögtönzött beszéded?

Nem készültem a díjra, tehát a beszédre sem. Emlékdíjat kaptam, amit egy régi ismerősömről neveztek el, ezért magától értetődő volt, hogy először az emiatt támadt érzéseim kettősségéről beszélek. Az elismerés jó érzés, de az ember, akinek a nevét viseli, fiatalon halt meg, egy szörnyű betegségtől leépülve, kínok között. Bárcsak élne, és nekem ne lenne díjam, hanem együtt ittuk volna a mézes szilvát.

Mit gondolsz, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki a jövőben el fogja nyerni ezt a díjat?

Tudjon cselekedni, akarjon cselekedni és cselekedjen.

Milyen terveid vannak a jövőbeni DUE-s tevékenységeidhez?

A visszavonulás szakaszában vagyok. Szeretném átadni, amit kitaláltam vagy "feljavítottam", de nem mindig érzem, hogy van utánpótlás. Ezeknek a fiataloknak a megtalálása sok munkát adó tervnek tűnik...
Ha kérik, ha nem, saját jogomon és a köz érdekében továbbra is szólok, ha valami nagyon jó, vagy lehetne jobb. Segítek a fesztivál, a tábor és a többi program szervezésében, de önállóan már csak azt vállalom el, amihez tényleg kedvem is van. Ilyenek például a túrák, az egyesület karitatív tevékenységének felturbózása, és szeretném újraírni a könyvemet, társszerzőket bevonva. Nem félek, a munka mindig megtalál.

Gálosi Dóra