Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Magyar középiskolás az idei Nobel-díj kiosztási ceremóniára

A Magyar Innovációs Szövetség a 2013. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminarra és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremóniára és bankettre a 17 éves középiskolai diákot, Zsombori Balázst delegálta.

Balázs „PictoVerb” című pályamunkájával ért el első helyezést a 2012/2013 évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen.

 

A világ minden tájáról 24, 18-24 év közötti fiatal vehetett részt az eseményen, melynek keretében meghallgathatták az idei Nobel-díjasok előadásait. Később, a fiatalok is az Aula Magna színpadára léphettek, és közel 1000 középiskolás, illetve a svéd TV élő közvetítése előtt ismertették projektjeiket. Zsombori Balázst arra is kiválasztották, hogy a stockholmi Királyi Műszaki Egyetem hallgatóinak is előadást tartson alkalmazásáról. A résztvevők ellátogathattak a Nobel Múzeumba, a Karolinska Institute-ba, valamint a Holmen Paper nevű papírgyárba is.

A legnagyobb megtiszteltetés azonban az idei és néhány korábbi Nobel-díjas társaságában történő fogadáson való részvétel volt, valamint az utolsó este, ahol a fiatalok a stockholmi Concert Hallban részesei lehettek a Nobel-díj kiosztási ceremóniának, majd a Városházán a bankettnek.

A fenti eseményen kívül számos nemzetközi versenyen pl. az USA-ban, valamint Európa több országában (pl. Svájcban, Angliában), vehetnek részt azok a tehetséges fiatalok, akik helyezést érnek el a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból nyújtott főtámogatással megvalósuló versenyt a Magyar Innovációs Szövetség, az Emberi Erőforrás Minisztérium és az MTVA-val közösen hirdette meg a Magyar Tudomány Napja alkalmából.

A verseny célja a tehetségkutatás, illetve a tehetség-kiválasztás. A szervezők keresik azokat az ötletgazdag, kreatív fiatalokat, akik érzékenyek környezetük problémáira, azok tudományos szintű megoldására újszerű javaslatokat tesznek, továbbá képesek arra, hogy a javaslatot kidolgozzák, megvalósítsák, és az ahhoz szükséges erőforrásokat mozgósítsák.

A pályázatra 15 és 20 év közötti fiatalok nevezhetnek egyénileg vagy 2 fős csapatban, az általuk kiválasztott bármilyen tudományos munkával, innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, illetve tudományos munka eredményével műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről. Továbbá lehet pályázni a National Instruments myDAQ nevű termékének újszerű, sehol máshol nem alkalmazott, használt vagy publikált mérési vagy adatgyűjtési eljárásának kidolgozásával, illetve konkrét gyakorlati feladatok megoldására irányuló alkalmazással is.

A jelentkezési határidő: 2014. január 8.

A pályázati felhívásért és a további részletekért kattints ide!

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság